FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2016. október 10., hétfő

A puliról, őszintén

Mint tapasztalt pulis gazda, gondoltam pro és kontra érveket fogok felsorakoztatni a legtündéribb magyar kutyafajtával kapcsolatban, de aztán elvetettem az ötletet. Egyszerűen képtelenség különválasztani egymástól a "jó" és "kevésbé jó" tulajdonságokat, így inkább más megoldást választottam. A puli jellemének előnyös és hátrányos oldalait szeretném bemutatni, hogy a leendő gazdi tisztában legyen a választása következményeivel. 

Mindig is tudtam, hogy szeretnék magamnak egy magyar kutyát. Abban biztos voltam, hogy nem akarom, hogy nagy legyen, így nem sok választásom volt, méretileg a puli és a pumi jöhetett szóba. Abban is biztos voltam, hogy nem fogok pénzt adni egy kölyökért úgy, hogy napi szinten több tucat kiskutya kerül az utcára, így - mivel faluban lakom - hamar találtam egy olyan családot, akiknél éppen kiskutyák jöttek a világra. 

Mivel az említett család hagyományőrzéssel (is) foglalatoskodik, szinte törvényszerűnek tűnt, hogy legyenek magyar pásztorkutyáik. Voltak is. Így került hozzám az egyetlen hófehér kisfiú, akit Felhőnek neveztem el. Azóta persze a Felhő már csak az oltási könyvében szerepel, no meg akkor kerül a nyelvem hegyére, ha éppen iszonyat mérges vagyok. Ez a névadás is valahogy úgy működik, mint az újszülötteknél. Választ az ember egy jól hangzó nevet, ami tetszik neki, aztán persze úgyis becézés lesz belőle. Az én kis prücsköm például Felcsike, vagy éppen Feltyó, de nem ritka a Pocok, a Mókuskám, a Drágám, a Szerelmem megszólítás sem. Többnyire azért a Felcsikét használom. 

Szóval, mikor a tulaj a kezembe nyomta Felcsikét, szinte elfért a tenyeremben. Annyira aranyos volt, hogy azon pillanatban beindultak az anyai ösztöneim (gyerekeknél nem, állatoknál nyomban) és úgy bántam vele, mint egy csecsemővel. (Utólag már tudom, hiba volt). 

Szóval, Felcsike nőtt, cseperedett és, mint puli, elkezdett benne kialakulni az "egygazdásság". Hogy ez mit jelent?  Egyetlen embert fogad el a gazdájának, (ez lennék én), de a gazdát istennek tekinti és az élete árán is megvédelmezi. Ez ugye szépen hangzik? Nem az! Legalábbis nem akkor, amikor vendégeket fogad az ember és a kutya a szobából 360 km/óra sebességgel lövi ki magát, hogy rávetődjön a "gyilkos betolakodóra, aki minden bizonnyal különböző abnormális kínzások közepette készül kivégezni a gazdáját". Még ez is kezelhető lenne, ha a családtagokat nem tekintené szintén potenciális veszélyforrásnak. Persze csak akkor, ha a közelben vagyok. Ha házon kívül tengetem az időmet, egy kezesbárány a családtagokkal. Ez az egygazdás kutya és az engedékeny nevelés elegyének következménye. Utólag már tudom. 

És mi történik akkor, ha házon kívül vagyok? A kutya vár. Már-már depressziósan. Esőben, hóban, sárban (na, erre még kitérünk) és ha hazaérkezek beindul a mágnesesség. Hogy mi lenne az? Felcsikém, mintha csak két mágnes lennénk, mindenhova követ. Igen, végre értem a "pulikutya módjára követ" kifejezést. Ezt SZÓ SZERINT kell értelmezni. A mellékhelyiségbe, a fürdőbe, a konyhába, a szobába, nem számít ha alszik, ha eszik, akármit is csinál, mindig a gazdi után jön. Gazdival eszik, gazdival alszik, és esküszöm, ha tehetné, szerintem még velem is végezné el a dolgát. Ez cuki, de van, amikor már fárasztó tud lenni. 

Ha már említettem a dologvégzést... A puli HATALMAS erénye az ESZE. Én mondom, soha az életben nem tanítottam a kutyámat semmire, mégis, egyszer sem piszkolt be. Apró mozdulataimból tudja, hogy mit akarok csinálni, hogy mit kérek tőle. A szemem rezdülése elég, hogy tudja, mit szeretnék. Erre sosem tanítottam és soha nem is fogom. A puli elég szabad szellem (vagy lehet csak az enyém) ahhoz, hogy bármire is meg lehessen tanítani akarata ellenére. Jó hír, hogy megtanulja magától.Egy valamivel állunk hadilábon, méghozzá a pórázzal. Ha láttatok már hisztit... feladtam. Végül is, úgyis mágnes módjára tapad hozzám, felesleges a gyűlölt pórázzal kínoznom. 

És mi még nagyon jó a puliban? Hogy NEM hullik a szőre. De komolyan! Ugyanakkor... Annak idején, mikor még csak vágyakozva bámultam a pulikutyákat a neten, elképzeltem, hogy milyen szép lesz majd az én kiskutyusom. Hogy milyen odaadóan és gondosan fogom ápolni a szőrét... Háááát... Ez is olyan dolog, amit csak akkor tud az ember, ha már benne van. Az én kutyusom ugyanis GYŰLÖLI, ha piszkálják a szőrét. Szabályosan birkóznom kell vele, ha meg akarom csinálni a hatalmas gubancokká összeállt tincseket és igen sokszor az a vége, hogy duzzogva feladom a műveletet. Szerintem semmit sem utál jobban annál, mint amikor tincsezem. 

Mondjuk, de. A fürdést... Édes istenem... Hatalmas szenvedések árán tudom csak megfürdetni, jó hír viszont, hogy a hajszárítóval kifejezetten kellemes barátságot ápol, amire szükség is van a masszív szőrköntös miatt, nem beszélve arról, hogy a sampont és balzsamot sehogyan sem lehet tökéletesen kimosni az összefilcesedett szőrből, így a kutyus bárhová megy, mindig finom illatot áraszt. 

Sajnos a szőrnek nem csak az a negatívuma, hogy nehéz rendben tartani, hanem az is, hogy amint van egy kis nedvesség a kutya egy pocsolyába megmerített felmosórongyhoz kezd hasonlítani. Ősztől tavaszig a tappancsmosás, mint olyan, szinte rituálé. Nyáron sem jobb a helyzet, a szőrbe ragadó mindenféle füvek, csimbókok, toklászok, stb., miatt napi szinten kell a bundát kezelni. Sajnos olyan is volt, hogy hajnalban kellett szaladni az állatorvoshoz, toklász miatt... 

Mindezek mellett, így, 1.5 éves puligazdaként azt tudom mondani, hogy sosem lehetett volna jobb kutyám, mint az én kis Felhőm. Van valami fenséges, valami ősi ebben a fajtában, egész egyszerűen, van benne, valami zsigerien magyar. Egy pulival sosem lesz magányos az ember, ez persze nagyon sok lemondással és önfeláldozással jár, hiszen ez az a fajta, aminek lételeme a gazdi. Olyan ez, mint a szimbiózis...

Apropó, említettem már, hogy imád a hortobágyi pásztornótákra aludni? 

A gyűlölt "fürcsi"

Megfésülve

Első napom gazdinál

Még félek tőled, gazdi

Növögetek

Ennyire szeret gazdi

Alcsi

Kicsi voltam, megáztam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése