FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2016. október 20., csütörtök

Nyaralni, de hova? :)

Megjött az ősz, a sárgába átváltó falevelek pedig egyértelműen jelzik a nyár, s ezzel együtt a kirándulási szezon végét. No de sebaj! Minden évszaknak megvan a maga szépsége, a télnek például az, hogy álmodozva-vágyakozva tervezgethetjük a következő évi nyaralásunkat, melyben most segítséget szeretnék adni. 

Eredetileg csak a repülővel és busszal történő utazást szerettem volna összehasonlítani, de abból egy elég rövidke kis bejegyzés kerekedett volna, így amellett döntöttem, hogy, ha már lúd, legyen kövér, és egymás mellé állítok két kedvelt kirándulóparadicsomot is. 

Jöjjön tehát Görögország, kontra Spanyolország. 


GÖRÖGORSZÁG

Kedvcsinálónak egy kis Sirtaki :)

Talán nem tévedek, ha kijelentem, hogy Görögország az egyik legkedveltebb úti cél a magyar lakosság körében. Viszonylag olcsó áraival, hozzávetőleges közelségével és egyszerű, mégis lelkes és mindig mosolygós lakóival igazi kis turistaparadicsommá nőtte ki magát. 

Nem is lehet ebben semmi meglepő. Az ország bővelkedik a természeti kincsekben, tájai és évezredekre visszanyúló színes történelme minden turista számára tud érdekeset, élvezeteset nyújtani. Akár a tenger szerelmesei vagyunk, akár a magas hegyeket, vagy a történelmi kincseket szeretjük, Görögországban nem fogunk unatkozni. 

Külön kiemelném, hogy "Hellász" tipikusan az a hely, ahol családosan, párban, fiatalon, idősen, kisgyerekkel, nagy gyerekkel, kvázi mindenhogy meg tudjuk találni a tökéletes programot. Egymást érik a diszkók és a koktélbárok, amik jól megférnek az ortodox templomok szomszédságában.  

A helyiek kedvesek és szórakoztatóak, vicces akcentussal még magyarul is eltársalognak, már, ha olyan helyre megyünk, mint például Paralia, ami köztudottan az egyik legkedveltebb görög üdülőfalucska a magyar lakosság körében. 

A görögök kicsit hasonlítanak a vidéki magyar emberekhez. Egyszerűek, szeretnek mulatni, van házi "pálinkájuk" (cipuro), amit nagy élvezettel öntögetnek le a torkukon és - mint akárcsak mi, magyarok - sértésnek veszik, ha nem fogadjuk el a felkínált italt. 

Szintén hozzánk hasonlóan büszkék nemzeti értékeikre, örökségükre, gyakorta tartanak görög népművészeti tárlatokat, rögtönzött előadásokat, görög népzenei- és néptáncbemutatókat. Mítoszaikat, legendáikat, az istenekről szóló történeteiket szívesen és örömmel osztják meg az érdeklődőkel, még akkor is, ha aznap a tizenhatodik turistacsoportot kell elszórakoztatniuk ugyanazzal a történettel. 

A görögök körében fontos a vallás, hithű ortodoxok. Sokkal vallásosabbak, mint mi,magyarok. Ezt bizonyítják az egymást érő út menti oltárak, szobrocskák, ahová a görögök gyakorta visznek mécseseket, virágokat. Furcsa temetkezési szokásaikról inkább nem ejtenék szót, ha valakit érdekel, könnyedén utánaszaglászhat az interneten. 

Talán nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy főként a magyar középosztály kedvelt üdülőhelye Görögország. Ezek azok az emberek, családok, akik félre tudnak tenni annyi pénzt, hogy nyaralni menjenek, a Fülöp-szigeteki élvezetről azonban nem is álmodhatnak. Így, evidens, hogy többnyire a buszos utazás mellett döntenek, mivel a charter járatok térhódításának ellenére is, a busszal való utazás még mindig sokkal kedvezőbb anyagilag, mintha a repülőt választanánk. 

Maga az út hellyel-közel egy napot vesz igénybe, ami - valljuk be őszintén - idegtépő tud lenni. Nem beszélve arról, hogy EU-n kívüli országokon át ível az utunk, ami igencsak meghosszabbítja az utazást, a hosszúra nyúló útlevél-ellenőrzések miatt. (Vannak kifejezetten olyan országok, akik előszeretettel szívatják is a magyarokat). 

A buszos utazás nagy előnye, hogy út közben bámészkodhatunk, így, ha szeretjük a lélegzetelállító tájakat, akkor mindenképpen a buszt válasszuk. Az sem hátrány, hogy országról-országra (kivéve Makedónia) beiktatnak a sofőrök megállókat, így egy kicsit megszemlélhetjük a balkáni országokat is. Ha már ott vagyunk, figyeljük meg, hogy milyen éles kontrasztot alkot a nyomor a táj gazdagságával. (Makedónia például szerintem az egyik legszebb ország, természetileg). 

Előnye még a busznak, hogy egyenesen a szálloda előtt pakolja le az utasokat, majd oda is megy értük, a rakodást és minden mást a sofőrök intéznek. (Legalábbis, ha a Grand Tours-t választjuk, ami szerintem a legjobb ár-érték arányban). 

A Grand Tours is, és egyéb irodák szerveznek különböző utakat, egynapos kirándulásokat, amire mindenképpen megéri befizetni. Aki nem csak annyit akar látni az országból, hogy homok-víz-hajó, annak mindenképpen ajánlani tudom ezeket a szervezett utakat. A különböző irodákban beszélnek magyarul, magyar idegenvezetőket kapunk, így akkor sem vagyunk elveszve, ha éppen nem értjük az angolt. 

A magyarnak fontos a hasa, ezt mindannyian tudjuk. A görögök még erre is gondoltak. Vannak kimondottan magyar éttermeik, vagy olyan éttermek, ahol magyaros ételeket szolgálnak fel (én mondom, jó pár nap gyros és frutti de mare pizza zabálás után az ember ölni tudna egy jó gulyásért).
Fontos szempont, hogy akárhol is legyen a szállásunk a part általában a "szánkban van". Pár percnyi séta a bazároson keresztül és már meg is érkeztünk az Égei tenger partjára, hogy csobbanjunk egyet az egyébként kellemesen langyos hullámok között, vagy együnk egy "kurva finom fánkot" a parton.  

A tenger egyébként kellemesen meleg, homokos és a dagály során a partra kerülő hínárt leszámítva tisztának mondható. 

A vécéhasználattal érdemes vigyázni, a szennyvízelvezető csövek ugyanis elég szűkek, így a toalettpapírt érdemesebb kukába gyűjteni, ha nem akarjuk, hogy elduguljon a rendszer. A csapból folyó vízről terjengenek pletykák, miszerint nem ajánlatos a fogyasztása. Bevallom, valóban tud érdekes színeket produkálni, így érdemesebb a boltokban kapható ásványvizet fogyasztani, ami drágább és - véleményem szerint - sokkal rosszabb az itthon megszokott legolcsóbb ásványvizeknél is. 


De, persze, mi, itt Magyarországon el vagyunk kényeztetve. Elég sok helyen jártam már Európában és tiszta szívvel állíthatom, hogy nekünk van a legjobb vizünk. (Még akkor is, ha sokan kárognak a víz minőségét illetően). 

Összességében, apró kis hibáival, Görögország talán az egyik legjobb kirándulóhely egy átlag magyar ember számára, ár-érték arányban mindenképpen megéri ellátogatni az országba. 

(Vigyázat, függőséget okozhat!) 


SPANYOLORSZÁG 

Egy kis tradicionális Mallorca 

Kicsit csaltam, mert ugyebár azt mondtam, hogy Spanyolország lesz a második kiválasztottam, ehelyett azonban egyik szigetét, mégpedig Mallorca-t fogom bemutatni. Az ok egészen egyszerű. Spanyolországban nem, Mallorca-n viszont már jártam, így hiteles információkkal tudok szolgálni. Lássunk is neki! 





Szóval, erre a szigetre nem igazán tudunk eljutni autóbusszal, (na jó, biztos mindent meg lehet oldani) így mindenképpen a repülő mellett kell döntenünk. 
A repülőnk több, mint valószínű, hogy a fővárosban Palma de Mallorca-ban fog landolni. Miután hosszú percekig csatlatunk a csomagjaink után és összeszedjük minden ingóságunkat, indulhatunk kifelé, hogy megkeressük az autóbuszunkat, ami átvágva a szigeten elszállít minket a szállásunkra. 

Ha Görögország a magyar prolik utazóparadicsoma, akkor Mallorca ugyanez a brit kispolgárok számára. De tényleg! 

Szóval, révén, hogy Mallorca egy sziget, Görögországgal ellentétben, a jobb helykihasználás végett magas, sokemeletes hotelekben tudunk szállást foglalni. Ezek közül természetesen vannak olcsóbbak és drágábbak is. (Érdemes olcsóbbat választani, mivel úgysem fogunk sok időt a hotelben tölteni, hacsak nem azért utaztunk a Földközi tengerre, hogy a hotelszobánkban lógassuk a lábunkat). 

Amint megérkezünk a hotelbe, egy regisztrációs folyamat után tudjuk csak átvenni a szobáinkat. Ha nem tudunk angolul, egy picit meg leszünk lőve, mert Mallorca-n még az angol nyelv ismerete is nagy szónak számít, magyarul pedig merem állítani, hogy nem sokan tudnak. (Egyébként katalán nyelvet beszélnek). 

A mallorcai emberek egyébként, szigetlakók révén, fokozottan adnak a higiéniára, így nem kell attól félnünk, hogy kellemetlen meglepetés tárul elénk a szobánkba lépve. Náluk azonban még inkább igaz, mint amit a görögöknél is említettem: csapból nem iszunk, vécén papírt nem húzunk le! 

A szigeten egyébként nagyon drága a víz (nincs is saját édesvizük, csöveken és hajókon szállítják hozzájuk, egy őslakos srác elmondása alapján), szóval készüljünk fel, hogy 60 forintnak megfelelő euróból nem veszünk 1.5 literes coop-os vizet a boltban. 

Mallorca egyébként jól láthatóan teljesen ráállt a turizmusra. Lényegében az egész sziget egy nagy turistaközpont, az emberek zöme a hozzájuk látogató turistákból él. 

Látnivaló egyébként - de ez csak az én személyes véleményem - nem igazán akad. Ha beleuntunk a sziklapartot mosó hullámok bámulásába, jobban tesszük, ha azt csináljuk, amit Mallorcán a legjobban lehet: bulizunk. 

Habár testvérszigetéhez, Ibizához képest nyugisabbnak mondható, az ókorrajongó, művészettörténet iránt érdeklődő, esetleg még túrázni is vágyó nyaralók nem igazán fogják élvezni az ott tartózkodásukat. 

A tenger egyébként hidegebb, mint a görögöknél, hirtelen mélyül, sziklás, és olyan sós, hogy az embernek minden nap meg kell küzdenie önmagával, hogy belevesse magát a hűsítő habokba. (Ilyen görögbe nincs). 

Külön zavarónak éreztem, hogy hosszú percekig, akár fél, vagy 3/4 óráig is sétálni kellett, mire elértünk egy fürdőzésre alkalmas partszakaszt, az öblök ugyanis telítve vannak turistákkal, keresgetni kell, ha nem akarunk becsatlakozni a heringparty-ba. (A sziklás part miatt csak kevés helyen lehet fürödni). 

Egyébként, ha katalógusba szeretném berakni a képeket, hogy eladásra kínáljam a képzeletbeli utazási irodám útjait, biztosan Mallorcát választanám Görögországgal szemben. Maga a látvány, első ránézésre sokkal fenségesebbnek, sokkal gazdagabbnak tűnik, de egy-két nap alatt hozzászokik az ember szeme, és a sziget semmi újat nem tud nyújtani. Ezzel szemben a görögöknél van látnivaló bőséggel. 

Én hiányoltam a fakultatív programokat is, sehol nem láttam erre való felhívást, de persze az is lehet, hogy nem jó helyen kerestem. (Egyébként lehet ki sem tudtam volna fizetni. Drágaság van!)

Az ételekkel sem voltam kibékülve, bevallom őszintén tengeri szarokon kívül nem sok mindent lehetett kapni, de abból aztán akadt bőséggel. Annyi English breakfast-öt soha életemben nem ettem, mint a Mallorca-n eltöltött napok alatt (egyetlen ehető dolog volt, leszámítva a különböző sajtokat és gyümölcsöket, de azzal csak a bélférgesek laknak jól). Szóval, a vége felé már a fél karomat odaadtam volna egy jó nagy adag zsíros kis malackáért. 

Mindenképpen pozitívum, hogy jó koktélokat kevernek, ha az ember nem tud enni, legalább inni tudjon, nem igaz? 

Összefoglalva, nekem nagy csalódás volt Mallorca, ha választanom kellene, mindenképpen Görögországba térnék vissza, még akkor is, ha végig kellene ülnöm egy hosszú buszutat. 

2016. október 10., hétfő

A puliról, őszintén

Mint tapasztalt pulis gazda, gondoltam pro és kontra érveket fogok felsorakoztatni a legtündéribb magyar kutyafajtával kapcsolatban, de aztán elvetettem az ötletet. Egyszerűen képtelenség különválasztani egymástól a "jó" és "kevésbé jó" tulajdonságokat, így inkább más megoldást választottam. A puli jellemének előnyös és hátrányos oldalait szeretném bemutatni, hogy a leendő gazdi tisztában legyen a választása következményeivel. 

Mindig is tudtam, hogy szeretnék magamnak egy magyar kutyát. Abban biztos voltam, hogy nem akarom, hogy nagy legyen, így nem sok választásom volt, méretileg a puli és a pumi jöhetett szóba. Abban is biztos voltam, hogy nem fogok pénzt adni egy kölyökért úgy, hogy napi szinten több tucat kiskutya kerül az utcára, így - mivel faluban lakom - hamar találtam egy olyan családot, akiknél éppen kiskutyák jöttek a világra. 

Mivel az említett család hagyományőrzéssel (is) foglalatoskodik, szinte törvényszerűnek tűnt, hogy legyenek magyar pásztorkutyáik. Voltak is. Így került hozzám az egyetlen hófehér kisfiú, akit Felhőnek neveztem el. Azóta persze a Felhő már csak az oltási könyvében szerepel, no meg akkor kerül a nyelvem hegyére, ha éppen iszonyat mérges vagyok. Ez a névadás is valahogy úgy működik, mint az újszülötteknél. Választ az ember egy jól hangzó nevet, ami tetszik neki, aztán persze úgyis becézés lesz belőle. Az én kis prücsköm például Felcsike, vagy éppen Feltyó, de nem ritka a Pocok, a Mókuskám, a Drágám, a Szerelmem megszólítás sem. Többnyire azért a Felcsikét használom. 

Szóval, mikor a tulaj a kezembe nyomta Felcsikét, szinte elfért a tenyeremben. Annyira aranyos volt, hogy azon pillanatban beindultak az anyai ösztöneim (gyerekeknél nem, állatoknál nyomban) és úgy bántam vele, mint egy csecsemővel. (Utólag már tudom, hiba volt). 

Szóval, Felcsike nőtt, cseperedett és, mint puli, elkezdett benne kialakulni az "egygazdásság". Hogy ez mit jelent?  Egyetlen embert fogad el a gazdájának, (ez lennék én), de a gazdát istennek tekinti és az élete árán is megvédelmezi. Ez ugye szépen hangzik? Nem az! Legalábbis nem akkor, amikor vendégeket fogad az ember és a kutya a szobából 360 km/óra sebességgel lövi ki magát, hogy rávetődjön a "gyilkos betolakodóra, aki minden bizonnyal különböző abnormális kínzások közepette készül kivégezni a gazdáját". Még ez is kezelhető lenne, ha a családtagokat nem tekintené szintén potenciális veszélyforrásnak. Persze csak akkor, ha a közelben vagyok. Ha házon kívül tengetem az időmet, egy kezesbárány a családtagokkal. Ez az egygazdás kutya és az engedékeny nevelés elegyének következménye. Utólag már tudom. 

És mi történik akkor, ha házon kívül vagyok? A kutya vár. Már-már depressziósan. Esőben, hóban, sárban (na, erre még kitérünk) és ha hazaérkezek beindul a mágnesesség. Hogy mi lenne az? Felcsikém, mintha csak két mágnes lennénk, mindenhova követ. Igen, végre értem a "pulikutya módjára követ" kifejezést. Ezt SZÓ SZERINT kell értelmezni. A mellékhelyiségbe, a fürdőbe, a konyhába, a szobába, nem számít ha alszik, ha eszik, akármit is csinál, mindig a gazdi után jön. Gazdival eszik, gazdival alszik, és esküszöm, ha tehetné, szerintem még velem is végezné el a dolgát. Ez cuki, de van, amikor már fárasztó tud lenni. 

Ha már említettem a dologvégzést... A puli HATALMAS erénye az ESZE. Én mondom, soha az életben nem tanítottam a kutyámat semmire, mégis, egyszer sem piszkolt be. Apró mozdulataimból tudja, hogy mit akarok csinálni, hogy mit kérek tőle. A szemem rezdülése elég, hogy tudja, mit szeretnék. Erre sosem tanítottam és soha nem is fogom. A puli elég szabad szellem (vagy lehet csak az enyém) ahhoz, hogy bármire is meg lehessen tanítani akarata ellenére. Jó hír, hogy megtanulja magától.Egy valamivel állunk hadilábon, méghozzá a pórázzal. Ha láttatok már hisztit... feladtam. Végül is, úgyis mágnes módjára tapad hozzám, felesleges a gyűlölt pórázzal kínoznom. 

És mi még nagyon jó a puliban? Hogy NEM hullik a szőre. De komolyan! Ugyanakkor... Annak idején, mikor még csak vágyakozva bámultam a pulikutyákat a neten, elképzeltem, hogy milyen szép lesz majd az én kiskutyusom. Hogy milyen odaadóan és gondosan fogom ápolni a szőrét... Háááát... Ez is olyan dolog, amit csak akkor tud az ember, ha már benne van. Az én kutyusom ugyanis GYŰLÖLI, ha piszkálják a szőrét. Szabályosan birkóznom kell vele, ha meg akarom csinálni a hatalmas gubancokká összeállt tincseket és igen sokszor az a vége, hogy duzzogva feladom a műveletet. Szerintem semmit sem utál jobban annál, mint amikor tincsezem. 

Mondjuk, de. A fürdést... Édes istenem... Hatalmas szenvedések árán tudom csak megfürdetni, jó hír viszont, hogy a hajszárítóval kifejezetten kellemes barátságot ápol, amire szükség is van a masszív szőrköntös miatt, nem beszélve arról, hogy a sampont és balzsamot sehogyan sem lehet tökéletesen kimosni az összefilcesedett szőrből, így a kutyus bárhová megy, mindig finom illatot áraszt. 

Sajnos a szőrnek nem csak az a negatívuma, hogy nehéz rendben tartani, hanem az is, hogy amint van egy kis nedvesség a kutya egy pocsolyába megmerített felmosórongyhoz kezd hasonlítani. Ősztől tavaszig a tappancsmosás, mint olyan, szinte rituálé. Nyáron sem jobb a helyzet, a szőrbe ragadó mindenféle füvek, csimbókok, toklászok, stb., miatt napi szinten kell a bundát kezelni. Sajnos olyan is volt, hogy hajnalban kellett szaladni az állatorvoshoz, toklász miatt... 

Mindezek mellett, így, 1.5 éves puligazdaként azt tudom mondani, hogy sosem lehetett volna jobb kutyám, mint az én kis Felhőm. Van valami fenséges, valami ősi ebben a fajtában, egész egyszerűen, van benne, valami zsigerien magyar. Egy pulival sosem lesz magányos az ember, ez persze nagyon sok lemondással és önfeláldozással jár, hiszen ez az a fajta, aminek lételeme a gazdi. Olyan ez, mint a szimbiózis...

Apropó, említettem már, hogy imád a hortobágyi pásztornótákra aludni? 

A gyűlölt "fürcsi"

Megfésülve

Első napom gazdinál

Még félek tőled, gazdi

Növögetek

Ennyire szeret gazdi

Alcsi

Kicsi voltam, megáztam

2016. október 6., csütörtök

Beteg voltam?

Sziasztok!

A minap szortíroztam a régi írásaimat és egy olyan irományra bukkantam, ami anno jelentett volna nekem, vagy 15 évnyi Lipótmezőt. Arra már nem emlékszem, hogy melyik hím váltott ki belőlem efféle agymenést (Ohh! Régi eszement tini évek...), és vett rá arra, hogy kvázi megerőszakoljam a vers műfaját, de így utólag már mindegy is. Elhoztam nektek, hogy ne csak én derüljek rajta, hanem ti is. :) 

Haláldal a kedveshez


Szívem élettelen, nem éled fel soha. Kihalt a remény, eltűnt az otthona.
Halálszagú lehelettel suttogom nevedet, oszladozó kezemmel érinteném kezedet.
De távol vagy tőlem, mint nyártól az ősz, mint a csillagtól a part mentén sorakozó fűz.
Azt mondják, a reménynek van egy csodás erdője, de már az is az emlékek bűzösen rohadó temetője.
Halálférgek vájnak az élettelen húsba, a lélek szinte ordít, feltör minden búja.
Máglyán égett tetem kiszáradva hever, hófödte sírhantban altatót énekel.
Zokog a szél is, miközben siratóját írja, nincs menekvés annak, ki fájdalmát ordítja.
Hiába is remél az élettelen hulla, nem jön a megváltás, rég nincs vér a húsba.
Kopár szikla hegyek vérrel vannak festve, dögkeselyűk serényen szálldogálnak felette.
Az elhamvasztott lelket tovaűzi búja, zavarja, kergeti, véget nem érő túra.
Elsuttogott félszavak, megtagadott szeretlek. Aljasan vigyorgó, szívtörő eretnek.
Ki megtagadta lelkét, megtagadta mit érzett, kit a félelem irányított, nem pedig a végzet.
Gyerünk hát, érezd a rohadt lélek szagát, érezd a szerelem elmúló illatát!
Émelyegsz? Nem bírod? Pedig te voltál a gyilkos. Menekülsz? Elfordulsz? Már nem élvezed? Épp most?
Most, mikor már szívem vad férgek tanyaháza? Ne aggódj, ez az elmúló szerelem utolsó vallomása!
Megöltél, gyilkos vagy, elvitted a lelkem! Fájdalmas tűzzel ölted meg a testem.
Kicsordult véremmel írok fel a falra, ez az utolsó üzenet, majd valaki lekaparja.
Körmöm letörik, ahogy a vakolatba vések. A megtagadott szavak kínoznak, mint a kések.
Emlékül hagyom hát vérrel írt nevemet, hogy itt legyek, ha már nem foghatod kezemet.
Így küldöm el neked búcsúlevelemet, így a meg nem élt, széthullt életemet.
Mert hibáztál, eldobtál, mint a leszakított virágot, hagytad, hogy nélküled építsek új világot. De gyenge volt az alap, a falak leroskadtak, rám estek, megöltek, sírként betakartak.
Ne nézd, hogy haldoklom, ezt nem kérném soha! Boldog vagy? Ugyan már, szenvedj csak, ostoba!