FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2016. január 3., vasárnap

5 lépés, hogy hogyan lépj túl az ex pasidon

Hogyan élik túl a szakítást a pasik? Talán egy estét rászánnak, hogy meggyászolják a volt kapcsolatukat, aztán emelt fővel továbblépnek. Újra eljárnak szórakozni a régi spanokkal, ismerkednek, csajoznak, élvezik a szabadságot. A legtöbb fiú így tesz. Legalábbis látszólag.
Ezzel szemben mit csinálnak a nők? Vagy valami oltári marhaságot, ami általában egy éjszakás kalandba torkollik, csak, hogy egy falatnyi szeretetet kolduljanak bármi áron, vagy végig bőgik az éjszakákat és besavanyodott citromokként élik túl a napokat. Ezzel talán még nem is lenne olyan nagy probléma, egy ideig. 
Mindenki máshogy gyászolja meg az elmúlt kapcsolatát, de a nők ezen felül magukkal rántják egész környezetüket a lelki pokolba. Úton-útfélen a szerelmi bajaikról beszélnek, újra és újra átolvassák a régi facebook-beszélgetéseket, fényképeket nézegetnek, nosztalgiáznak és csak mondják és mondják és mondják, ami a szívüket nyomja. Megállás nélkül folyik a mély-depresszió, non-stop. Ember legyen a talpán, aki végig bírja hallgatni századjára is ugyanazt a nyafogást. A nők megszállottá válnak. És mi a legrosszabb? Senki sem mer nekik szólni, nehogy megbántsák amúgy is érzékeny lelkivilágukat. 
Mit rontanak még el a csajok? Gyakorlatilag mindent, amit lehetséges. Például a szakítás után nem mennek randizni, nem is adnak esélyt senkinek, sőt, jóformán a házból sem mozdulnak ki. Jön az önsajnáltatós "csúnya vagyok, dagadt vagyok, senkinek sem kellek, minden pasi köcsög" időszak. Nyalogatják a sebeiket a jól ismert kis komfortzónájukban, aztán csókolom. De, hogy tennének valamit a fennálló helyzet megoldására? Ugyan kérem, rinyálni sokkal kényelmesebb.
Végül valami isteni csoda folytán mégis történik valami. A köd kezd felszállni az őrület határán lévő agyacskáról és a kifacsart lelkivilágú hölgyemény csak azért könyörög, hogy engedje már a sors, hogy tovább lépjen. Rossz hírem van. A köd nem fog sosem eloszlani magától. Azért, hogy a nyálkás köd helyébe újra napsugár kerüljön tenni kell. Mégpedig sokat. Kell hozzá sok lelki erő, akarat, és ami a legfontosabb, egy nagy adag önbecsülés. És ez, ez kérem szépen, ez az utóbbi az, amire a leginkább és a legjobban szükség van. 
Szeresd magad jobban! Hiszen hogyan várhatod el, hogy szeressenek, ha te sem szereted magadat? Te légy önmagad számára a legfontosabb és megtalálod a boldogságot. A következőkben nézzünk öt lépést, ami segít túllépni az exeden. 

Figyelem! Csak és kizárólag olyan hölgyeknek, akik túl AKARNAK lépni. A továbblépés ugyanis az elhatározással kezdődik. 

Szóval, kedves hölgy társam! Tegyük fel, hogy betelt a pohár, eleged lett és rájöttél, hogy egy életed van, az elpazarolt perceidet pedig nem fogja visszaadni neked senki. Tegyük fel, hogy kezded már kapiskálni, hogy nem érdemes tönkretenned magadat egy olyan személy miatt, akinek már nem jelentesz semmit. Tételezzük fel azt is, hogy rájöttél, egy olyan dologra vágysz, ami csak a fejedben létezik. Egy illúzió, álomkép. Ha mindez megvan ugorhatunk a lépésekhez. 
Nincs mitől tartatni. Mindegyik elviselhető, élvezhető, sőt akár kimondottan szórakoztató lesz, a végén pedig te leszel az, aki utoljára nevet. 

1. Adj magadnak időt, hogy feldolgozd a "veszteséget"!

Az idő kell. Az idő gyógyítja a sebeket és sok mindent más fényben látsz egy bizonyos idő elteltével. Szóval adj időt magadnak, de ne túl sokat. Mondjuk egy hetet. Nyalogasd a sebeidet egy hétig. Csak magaddal törődj. Zárkózz be, sírj, tombolj, hisztizz. Ennyi önsajnáltatás engedélyezett, ennyi jár neked. De utána pakold vissza a kicsorbult koronát az aranyos kis buksidra és kezdj el újra élni, mert pörög a vekkered. Tikk-takk. 

2. Gondold végig, hogy ő hiányzik, vagy az a szerep, amit képviselt az életedben!

Egy hét elég kell legyen arra, hogy végiggondold a kapcsolatotokat. Ha megkérdezem tőled, hogy konkrétan ő hiányzik, vagy valaki hiányzik, akivel azokat a dolgokat csinálhatod, amiket vele, azt fogod válaszolni, hogy ő. Fel leszel háborodva, hogy zagyvaságokat beszélek, mert olyan szerelem, mint a tietek még nem köttetett az univerzumban, és a többi és a többi. Ilyenkor köpöd szembe magad, ugyanis hazudsz önmagadnak. A kapcsolatotoknak ugyanis azért lett vége, mert valami szar volt, a szar pedig senkinek sem hiányzik. Neked hiányzik valaki, aki hozzád bújik, aki megsimogat, akivel kézen fogva járkálhattok a városban, aki megcsókol, akivel megoszthatod életed minden pillanatát, akinek küldhetsz smst, aki miatt felmégy Facebookra. Neked egy társ hiányzik, nem pedig ő. 

3. Kezdj el randizni, ismerkedni! 

A második pontból következik a harmadik. Kell valaki, aki ideiglenesen a pótcselekvéseddé válik. Mint, amikor a cigarettafüggő a leszokás megkönnyítésére rágózni kezd. Ne azért randizz, hogy szerelembe ess. Arra még nem vagy kész. Ahhoz még a szívednek és a lelkednek gyógyulnia kell. Randizz azért, hogy lekösd magad. Ne ugorj bele egy kapcsolatba semmikép. Azzal te is és a partnered is sérülnétek. De kezdj el ismerkedni azért, hogy lásd meg a valóságot. Így képes leszel észrevenni, hogy az exed nem is volt olyan lenyűgöző személyiség, mint amilyennek hitted. És mi van akkor, ha az is volt? Meg fogod látni, hogy rajta kívül vannak még rendes fiúk a világon. Az is megeshet, hogy akikkel randizol nem lesznek jobbak az exednél, sőt, az is előfordulhat, hogy alulmúlják majd sok mindenben. De! Fel fogják nyitni a szemedet, hogy ezen a csodálatos bolygón hét milliárdan lakunk. Realizálódni fog előtted, hogy mások is vannak a volt párodon kívül, akiket érdekelsz. Mire jó még? Addig is, amíg velük vagy nem gondolsz az exedre. Szépen felöltözöl, megcsinálod a hajadat, a sminkedet. Belenézel a tükörbe és látni fogod, hogy milyen gyönyörű vagy. Ez önbizalmat fog adni. Talán kapsz virágot, vagy valami kis csecsebecsét, ami majd mosolyt csal az arcodra. Elfogyasztasz egy jó vacsorát valakivel, aki minden bizonnyal nem lesz az "igazi" a számodra, de megismersz értékes embereket, növeled az önbizalmadat, kikapcsolódsz. Gyógyulsz. Ez alatt az idő alatt észrevétlenül gyógyulsz. Ha nem vagy elég biztos önmagadban először ismerkedj a neten. Nem kell megadnod magadról semmilyen személyes adatot, amit nem szeretnél. Egyszerűen csak szörfölj, beszélgess, válogass, nézd meg a kínálatot, fogadd el a bókokat. Ebben a szakaszban ugyanis az a legfontosabb, hogy szerezd vissza a földbe tiport önbecsülésedet, önbizalmadat. 

4. Tiltsd, töröld! Mindenhonnan!

Ez talán az egyik legnehezebb lépés, mégis az egyik legkifizetődőbb. Tiltsd le Facebookon. Sokan mondják, hogy a tiltás gyerekes. Ne higgy nekik! Ne azért tiltsd le, hogy ezzel felhívd magadra a figyelmét. Azért tiltsd le, hogy ne tudj vele kapcsolatba lépni. Ne lásd az életeseményeit, a képeit. Ne tudj róla semmit. Ne tudd táplálni azt az élettelen kapcsolatot, ami köztetek van. Töröld ki a telefonszámát, töröld ki az üzeneteit. Szeparáld el magadtól. Kényszerítsd rá magadat, hogy ne tudj vele kapcsolatba kerülni. Hidd el, lesz az a lelki nyomor, vagy az az elfogyasztott alkoholmennyiség, ami rá fog vinni arra, hogy megkeresd. Szóval, tiltsd le mindenhonnan! Nem megy minden elsőre? Sebaj. Csináld lépésről lépésre. De mindenféle képpen kerüld a kontaktot vele. Ne írj smst, ne tudjon rólad semmit. Az exek egyik legrosszabb tulajdonsága ugyanis, hogy szokásuk az embert akkor visszarúgni a mocsárba, amikor az már szinte teljesen kimászott belőle. A telefonokon már szerencsére van hívásblokkolás. Blokkold le a számát, hogy se hívni, se írni ne tudjon neked. Így elvágva magadat attól, hogy visszasüllyedj a mocsokba, amibe beletaszított. Ha néha nagyon hiányzik nyugodtan gondolj rá. Még megengedett. De akkor se írj neki üzenetet. Nem kell tudnia, hogy milyen nyomorult állapotban vagy. Ne adj neki hozzájárulást ahhoz, hogy még jobban uralkodhasson feletted. Válassz ki egy barátot, csak egyetlen egyet, akit megkeresel, ha már nagyon nem bírod. Akivel ki tudod beszélni, ha már nagyon szorít a mellkasod. De ne mond mindenkinek! Ne tudja az egész baráti kör, hogy min mégy keresztül. Válassz ki valakit, akiben te nagyon megbízol és csak neki mond el. De azt soha ne engedd, hogy a volt párod gyengének és esetlennek lásson! 

5. Soha ne próbáld féltékennyé tenni!

Ha féltékennyé próbálod tenni az számára azt fogja jelezni, hogy még a hatalma alatt tart. És igaza is lesz. Hiszen csak azt az embert akarod féltékennyé tenni, aki még érdekel. Hagyj fel a kicsinyes trükkökkel. Ne menj a közelébe egy másik férfi társaságában csak azért, hogy lássa, hogy akadt neked valaki. Még egyszer mondom, hagyj fel a trükkökkel! Ezek a kicsinyes játékok ugyanis a számára semmit nem fognak jelenteni, a te szenvedéseidet azonban meghosszabbítják, mivel addig is, amíg a következő akciódat tervezed rá gondolsz, rá koncentrálsz és elszeparálod magad a világtól. Egyedül magadat kínzod ezekkel az akciókkal, a volt párod pedig röhög a markába, hogy van egy bolond, akivel bármit megtehet. Legyen önbecsülésed! Fogadd el, hogy te jobbat érdemelsz. A legjobbat. Nincs szükséged az alamizsnára, a szánalomra. Nincs szükséged arra, hogy szeretetet koldulj attól, aki egykor a tied volt. Ne érd be kevesebbel! Te a legjobbat érdemled és meg is fogod kapni. És tudod mit? Akkor fog keresni a volt szerelmed, amikor a legboldogabb leszel. Mert ha rájön, hogy nincs már hatalma feletted vissza akar majd akaszkodni rád, hogy újra lerántson magához a mélybe. De te ekkor már szárnyalni fogsz. Ki tudja, talán az igazi oldalán. 


Kedves nő társam! Ha azt hiszed, hogy a fent említett öt pont csak olyan férfiakra igaz, akikkel párkapcsolatban voltál nagyot tévedsz. Plusz egy pont azoknak a csajoknak, akik a létre nem jött párkapcsolatot siratják.

+1. Hagyd menni!

Gondolkozz el kérlek, hogy megéri-e egy olyan emberre fecsérelni az idődet, aki a lehetőséget sem adja meg neked, hogy bizonyíts. Aki arra nem veszi a fáradtságot, hogy közelebbről megismerjen. Van-e szükséged egy olyan személy jelenlétére az életedben, aki csak keserűséget okoz a számodra? Aki kihasznál, játszik veled, hiteget, vagy levegőnek néz. Kell-e neked egy olyan ember, aki nem partner abban, hogy helyrehozd az esetleges hibákat, amiket elkövettél? Miért légy boldogtalan miatta? Miért foszd meg magadat a jótól csak azért, hogy ő nevethessen a markába? Legyen eszed, tartásod és önbecsülésed, hiszen nő vagy! Gondold végig a fent leírt sorokat és rá fogsz jönni, hogy bármiféle létrejött, vagy létre nem jött kapcsolat elmúlásának a vesztese mindig az a fél, aki lemond arról a személyről, aki szereti. Akárhogy is tűnjön, akármennyire érzed magad eltiportnak, te vagy a győztes fél, mert megszabadultál egy olyan embertől, akinek nem te jelentetted a világot. Második akarsz lenni talán? Vagy a szamár, akit a ló helyett választanak? Ne érd be ennyivel! Örülj, hogy vége van, örülj, hogy lehetőséget kaptál a továbblépésre. Örülj, hogy tapasztaltál, örülj, hogy képes vagy a szerelemre. És őrülj, mert ha hiszed, ha nem, eljön az a perc, amikor a másik miattad fog sírni. Az a pillanat mindig eljön. Akkor pedig te fogsz rá kacagni és nyugodt szívvel mondasz majd neki nemet - életedben először.

5 kínos gondolat, ha a szeretett személy a barátnődnek csapná inkább a szelet

A regényekben, filmekben mindig csodálatosnak és felhőtlennek mutatják be a szerelmet, a káprázatos egymásra találásokat, melyeknek semmi realitás alapja nincs. Bullshit! Hiába mondanak sikersztorikat, hiába tömik tele a könyveket meghatóbbnál meghatóbb szerelmi történetekkel, a valóság egy csöppet más. Na, jó, nagyon más. Az egy dolog, ha nem kellesz, egy másik dolog, ha nem kellesz eléggé, de ha a barátnőd kell, na az aztán a valódi szíven szúrás. Lássuk az öt legfájdalmasabb, legkínosabb helyzetet, ha életed szerelme, (legalábbis akiről elborult, lila ködben úszó elméd úgy hiszi, hogy az), a barátnőddel szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni. 

1. Mi van, ha azért csinálja, hogy féltékennyé tegyen? 

Ez a tipikus Csokonai-féle maszlag: a remény. Nagy költőnk gyönyörűen leírta ezt a fertelmes, semmihez sem hasonlítható szar érzést. Ha a remény dolgozik, olyan vak, hülye és szánalmas lénnyé zsugorodik az ember, hogy maga a Teremtő sem teszi helyre a szerencsétlen félnótást. Ha a barátnődnek bókol a fiú, randira hívja, csapja neki a szelet, és a többi, azt nem azért teszi, hogy féltékenyé tegyen, vagy szívózzon veled. Akármennyire is hízelgő a gondolat, nem így van. Minden bizonnyal tényleg a barátnőd az, akit kiszemelt magának. Get over it girl!

2. Mi van, ha a barátnőmnek is tetszik a srác? 

Ez már a fogasabb kérdés. Ilyenkor kapcsol be a női féltékenység és kezd el pörögni a beteges asszony-agy. Jobb esetben, egy erős barátságban meg lehet beszélni ezeket a dolgokat és tovább lehet rajta lépni közös munkával és bizalommal. Rosszabb esetben nem a srác, hanem a barátnő válik a düh és a fájdalom céltáblájává. Kimondva, vagy kimondatlanul a fortyogó gyűlölet pedig lassan felemészti a barátságot. Mi a megoldás? Ki kell picsázni a srácot. Egy valamire való barátnő úgysem szúrná hátba a másikat. Ha hátba szúrná, az akkor nem barátnő. És mi van akkor, ha kölcsönös a vonzalom? Mi van akkor, ha egy hosszan tartó komoly szerelem is lehet a két fél között? Lehet-e valaki olyan önző, hogy megfossza a barátnőjét a boldogságtól, csak azért, hogy könnyítsen a kicsi lelkén? Nem, persze, hogy nem. Ha ilyen helyzet áll fenn nagyot kell nyelni, arcot a párnába temetni, sírni, ordítani, tombolni, de teret engedni a szerelmeseknek. Elvégre a szeretet önzetlen, legalábbis annak kellene, lennie. 

3. Mi van, ha már volt köztük valami, csak nem kötik az orromra? 

Ha az ember lánya ilyeneken agyal, ott már komoly problémák vannak. Ilyenkor két eshetőség van. Az egyik akkor áll fenn, ha olyan szánalmas, önbizalom-hiányos, balfékek vagyunk, hogy azt hisszük a saját barátnőnk is képes lenne hátba szúrni minket. Ilyenkor nem benne nem bízunk, hanem a barátságunk erejében. Nem hisszük el magunkról, hogy vagyunk olyan értékesek a másik számára, hogy ne dobjon oda minket egy faszért. A másik eshetőség az, hogy tudat alatt tisztában vagyunk vele, hogy vonzalom van a két fél között, csak önmagunknak sem akarjuk, vagy merjük beismerni a dolgot. 


4. Kinek sírjam ki magam, hogy ne legyen megalázó a számomra? 

Minden nő hiú. Minden nő a legjobb szeretne lenni. És igen, minden nőnek fontos, hogy mennyire múlja felül a barátnőjét, esetleg mennyire marad alul tőle. Ettől nem lesz valaki rossz barátnő. Ez egy egészséges rivalizálás, ami a női társadalom meghatározó része. Éppen ezért olyan nehéz beismerni a barátnődnek, hogy mennyire fáj neked, ha a szeretett férfi inkább hozzá bújna éjszakánként helyetted. Ilyenkor ugyanis elismered a barátnőd előtt a saját gyengeséged, elismered, hogy megszégyenültél női mivoltodban, egy férfi nemet mondott neked, neki viszont nem. Férfi agy számára különös lehet ezt megérteni, de a hölgyek bizony már csak így működnek. Ebben a helyzetben a legtöbb nő ugyanazt mondaná a barátnőjének, ami valahogy így hangozna: "Nem is szeretem már, legyen a tied", "Teljesen kiábrándultam belőle", "Engem nem zavar, ha veled van", bla bla bla. Nem a lópikulát. Hogy mi lenne a helyes válasz? Bármi, ami valóban a szívből jön. "Szeretem bassza meg, és fáj ha veled látom", "Szeretem, kérlek ne foglalkozz vele", magasabb szinteken pedig a "Szeretem, de ha neked tetszik félre állok az útból". Vagy bármi egyéb, ami szívből jön. Elvégre a barátnőnk azért a barátnőnk, hogy őszinték lehessünk hozzá, nem de bár? 

5. Miben jobb ő, mint én? 

Megkérdezed a közös barátokat, más férfiakat, más nőket. Figyeled, elemzed a stílusát, a testét, a haját, a gesztusait, a hangját, a szeme villanását, a cipője sarkának a méretét. Mindent szemügyre veszel rajta, amit eddig eszedbe sem volt megtenni. Mert tudnod kell. Tudni akarod, hogy mivel volt képes megfogni akarata ellenére azt a srácot, akit te megfeszített munkával sem vagy képes becserkészni. Gondolkozz visszafele, kedves! Téged mivel fogott meg a fiú? A szemével? A hajával? A stílusával? Nem tudsz rá egyértelmű választ adni. Másnak is van olyan szép, ragyogó mogyoróbarna szeme, másnak is van ugyanolyan puha, mégis férfias keze, másnak is van sunyi, ravasz vigyora. Neked mégsem a más kell, hanem ő, és nem tudsz rá egyértelmű választ adni, hogy miért. Kinek a pap, kinek a papné. Felesleges tehát azt keresni, hogy miben jobb, vagy rosszabb tőled a másik, mert a válasz mind a két kérdésre az, hogy semmiben. Egyszerűen csak más, mivel minden ember egyedi és megismételhetetlen és senki sem befolyásolhatja, hogy kibe szeret bele.