FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2016. október 20., csütörtök

Nyaralni, de hova? :)

Megjött az ősz, a sárgába átváltó falevelek pedig egyértelműen jelzik a nyár, s ezzel együtt a kirándulási szezon végét. No de sebaj! Minden évszaknak megvan a maga szépsége, a télnek például az, hogy álmodozva-vágyakozva tervezgethetjük a következő évi nyaralásunkat, melyben most segítséget szeretnék adni. 

Eredetileg csak a repülővel és busszal történő utazást szerettem volna összehasonlítani, de abból egy elég rövidke kis bejegyzés kerekedett volna, így amellett döntöttem, hogy, ha már lúd, legyen kövér, és egymás mellé állítok két kedvelt kirándulóparadicsomot is. 

Jöjjön tehát Görögország, kontra Spanyolország. 


GÖRÖGORSZÁG

Kedvcsinálónak egy kis Sirtaki :)

Talán nem tévedek, ha kijelentem, hogy Görögország az egyik legkedveltebb úti cél a magyar lakosság körében. Viszonylag olcsó áraival, hozzávetőleges közelségével és egyszerű, mégis lelkes és mindig mosolygós lakóival igazi kis turistaparadicsommá nőtte ki magát. 

Nem is lehet ebben semmi meglepő. Az ország bővelkedik a természeti kincsekben, tájai és évezredekre visszanyúló színes történelme minden turista számára tud érdekeset, élvezeteset nyújtani. Akár a tenger szerelmesei vagyunk, akár a magas hegyeket, vagy a történelmi kincseket szeretjük, Görögországban nem fogunk unatkozni. 

Külön kiemelném, hogy "Hellász" tipikusan az a hely, ahol családosan, párban, fiatalon, idősen, kisgyerekkel, nagy gyerekkel, kvázi mindenhogy meg tudjuk találni a tökéletes programot. Egymást érik a diszkók és a koktélbárok, amik jól megférnek az ortodox templomok szomszédságában.  

A helyiek kedvesek és szórakoztatóak, vicces akcentussal még magyarul is eltársalognak, már, ha olyan helyre megyünk, mint például Paralia, ami köztudottan az egyik legkedveltebb görög üdülőfalucska a magyar lakosság körében. 

A görögök kicsit hasonlítanak a vidéki magyar emberekhez. Egyszerűek, szeretnek mulatni, van házi "pálinkájuk" (cipuro), amit nagy élvezettel öntögetnek le a torkukon és - mint akárcsak mi, magyarok - sértésnek veszik, ha nem fogadjuk el a felkínált italt. 

Szintén hozzánk hasonlóan büszkék nemzeti értékeikre, örökségükre, gyakorta tartanak görög népművészeti tárlatokat, rögtönzött előadásokat, görög népzenei- és néptáncbemutatókat. Mítoszaikat, legendáikat, az istenekről szóló történeteiket szívesen és örömmel osztják meg az érdeklődőkel, még akkor is, ha aznap a tizenhatodik turistacsoportot kell elszórakoztatniuk ugyanazzal a történettel. 

A görögök körében fontos a vallás, hithű ortodoxok. Sokkal vallásosabbak, mint mi,magyarok. Ezt bizonyítják az egymást érő út menti oltárak, szobrocskák, ahová a görögök gyakorta visznek mécseseket, virágokat. Furcsa temetkezési szokásaikról inkább nem ejtenék szót, ha valakit érdekel, könnyedén utánaszaglászhat az interneten. 

Talán nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy főként a magyar középosztály kedvelt üdülőhelye Görögország. Ezek azok az emberek, családok, akik félre tudnak tenni annyi pénzt, hogy nyaralni menjenek, a Fülöp-szigeteki élvezetről azonban nem is álmodhatnak. Így, evidens, hogy többnyire a buszos utazás mellett döntenek, mivel a charter járatok térhódításának ellenére is, a busszal való utazás még mindig sokkal kedvezőbb anyagilag, mintha a repülőt választanánk. 

Maga az út hellyel-közel egy napot vesz igénybe, ami - valljuk be őszintén - idegtépő tud lenni. Nem beszélve arról, hogy EU-n kívüli országokon át ível az utunk, ami igencsak meghosszabbítja az utazást, a hosszúra nyúló útlevél-ellenőrzések miatt. (Vannak kifejezetten olyan országok, akik előszeretettel szívatják is a magyarokat). 

A buszos utazás nagy előnye, hogy út közben bámészkodhatunk, így, ha szeretjük a lélegzetelállító tájakat, akkor mindenképpen a buszt válasszuk. Az sem hátrány, hogy országról-országra (kivéve Makedónia) beiktatnak a sofőrök megállókat, így egy kicsit megszemlélhetjük a balkáni országokat is. Ha már ott vagyunk, figyeljük meg, hogy milyen éles kontrasztot alkot a nyomor a táj gazdagságával. (Makedónia például szerintem az egyik legszebb ország, természetileg). 

Előnye még a busznak, hogy egyenesen a szálloda előtt pakolja le az utasokat, majd oda is megy értük, a rakodást és minden mást a sofőrök intéznek. (Legalábbis, ha a Grand Tours-t választjuk, ami szerintem a legjobb ár-érték arányban). 

A Grand Tours is, és egyéb irodák szerveznek különböző utakat, egynapos kirándulásokat, amire mindenképpen megéri befizetni. Aki nem csak annyit akar látni az országból, hogy homok-víz-hajó, annak mindenképpen ajánlani tudom ezeket a szervezett utakat. A különböző irodákban beszélnek magyarul, magyar idegenvezetőket kapunk, így akkor sem vagyunk elveszve, ha éppen nem értjük az angolt. 

A magyarnak fontos a hasa, ezt mindannyian tudjuk. A görögök még erre is gondoltak. Vannak kimondottan magyar éttermeik, vagy olyan éttermek, ahol magyaros ételeket szolgálnak fel (én mondom, jó pár nap gyros és frutti de mare pizza zabálás után az ember ölni tudna egy jó gulyásért).
Fontos szempont, hogy akárhol is legyen a szállásunk a part általában a "szánkban van". Pár percnyi séta a bazároson keresztül és már meg is érkeztünk az Égei tenger partjára, hogy csobbanjunk egyet az egyébként kellemesen langyos hullámok között, vagy együnk egy "kurva finom fánkot" a parton.  

A tenger egyébként kellemesen meleg, homokos és a dagály során a partra kerülő hínárt leszámítva tisztának mondható. 

A vécéhasználattal érdemes vigyázni, a szennyvízelvezető csövek ugyanis elég szűkek, így a toalettpapírt érdemesebb kukába gyűjteni, ha nem akarjuk, hogy elduguljon a rendszer. A csapból folyó vízről terjengenek pletykák, miszerint nem ajánlatos a fogyasztása. Bevallom, valóban tud érdekes színeket produkálni, így érdemesebb a boltokban kapható ásványvizet fogyasztani, ami drágább és - véleményem szerint - sokkal rosszabb az itthon megszokott legolcsóbb ásványvizeknél is. 


De, persze, mi, itt Magyarországon el vagyunk kényeztetve. Elég sok helyen jártam már Európában és tiszta szívvel állíthatom, hogy nekünk van a legjobb vizünk. (Még akkor is, ha sokan kárognak a víz minőségét illetően). 

Összességében, apró kis hibáival, Görögország talán az egyik legjobb kirándulóhely egy átlag magyar ember számára, ár-érték arányban mindenképpen megéri ellátogatni az országba. 

(Vigyázat, függőséget okozhat!) 


SPANYOLORSZÁG 

Egy kis tradicionális Mallorca 

Kicsit csaltam, mert ugyebár azt mondtam, hogy Spanyolország lesz a második kiválasztottam, ehelyett azonban egyik szigetét, mégpedig Mallorca-t fogom bemutatni. Az ok egészen egyszerű. Spanyolországban nem, Mallorca-n viszont már jártam, így hiteles információkkal tudok szolgálni. Lássunk is neki! 





Szóval, erre a szigetre nem igazán tudunk eljutni autóbusszal, (na jó, biztos mindent meg lehet oldani) így mindenképpen a repülő mellett kell döntenünk. 
A repülőnk több, mint valószínű, hogy a fővárosban Palma de Mallorca-ban fog landolni. Miután hosszú percekig csatlatunk a csomagjaink után és összeszedjük minden ingóságunkat, indulhatunk kifelé, hogy megkeressük az autóbuszunkat, ami átvágva a szigeten elszállít minket a szállásunkra. 

Ha Görögország a magyar prolik utazóparadicsoma, akkor Mallorca ugyanez a brit kispolgárok számára. De tényleg! 

Szóval, révén, hogy Mallorca egy sziget, Görögországgal ellentétben, a jobb helykihasználás végett magas, sokemeletes hotelekben tudunk szállást foglalni. Ezek közül természetesen vannak olcsóbbak és drágábbak is. (Érdemes olcsóbbat választani, mivel úgysem fogunk sok időt a hotelben tölteni, hacsak nem azért utaztunk a Földközi tengerre, hogy a hotelszobánkban lógassuk a lábunkat). 

Amint megérkezünk a hotelbe, egy regisztrációs folyamat után tudjuk csak átvenni a szobáinkat. Ha nem tudunk angolul, egy picit meg leszünk lőve, mert Mallorca-n még az angol nyelv ismerete is nagy szónak számít, magyarul pedig merem állítani, hogy nem sokan tudnak. (Egyébként katalán nyelvet beszélnek). 

A mallorcai emberek egyébként, szigetlakók révén, fokozottan adnak a higiéniára, így nem kell attól félnünk, hogy kellemetlen meglepetés tárul elénk a szobánkba lépve. Náluk azonban még inkább igaz, mint amit a görögöknél is említettem: csapból nem iszunk, vécén papírt nem húzunk le! 

A szigeten egyébként nagyon drága a víz (nincs is saját édesvizük, csöveken és hajókon szállítják hozzájuk, egy őslakos srác elmondása alapján), szóval készüljünk fel, hogy 60 forintnak megfelelő euróból nem veszünk 1.5 literes coop-os vizet a boltban. 

Mallorca egyébként jól láthatóan teljesen ráállt a turizmusra. Lényegében az egész sziget egy nagy turistaközpont, az emberek zöme a hozzájuk látogató turistákból él. 

Látnivaló egyébként - de ez csak az én személyes véleményem - nem igazán akad. Ha beleuntunk a sziklapartot mosó hullámok bámulásába, jobban tesszük, ha azt csináljuk, amit Mallorcán a legjobban lehet: bulizunk. 

Habár testvérszigetéhez, Ibizához képest nyugisabbnak mondható, az ókorrajongó, művészettörténet iránt érdeklődő, esetleg még túrázni is vágyó nyaralók nem igazán fogják élvezni az ott tartózkodásukat. 

A tenger egyébként hidegebb, mint a görögöknél, hirtelen mélyül, sziklás, és olyan sós, hogy az embernek minden nap meg kell küzdenie önmagával, hogy belevesse magát a hűsítő habokba. (Ilyen görögbe nincs). 

Külön zavarónak éreztem, hogy hosszú percekig, akár fél, vagy 3/4 óráig is sétálni kellett, mire elértünk egy fürdőzésre alkalmas partszakaszt, az öblök ugyanis telítve vannak turistákkal, keresgetni kell, ha nem akarunk becsatlakozni a heringparty-ba. (A sziklás part miatt csak kevés helyen lehet fürödni). 

Egyébként, ha katalógusba szeretném berakni a képeket, hogy eladásra kínáljam a képzeletbeli utazási irodám útjait, biztosan Mallorcát választanám Görögországgal szemben. Maga a látvány, első ránézésre sokkal fenségesebbnek, sokkal gazdagabbnak tűnik, de egy-két nap alatt hozzászokik az ember szeme, és a sziget semmi újat nem tud nyújtani. Ezzel szemben a görögöknél van látnivaló bőséggel. 

Én hiányoltam a fakultatív programokat is, sehol nem láttam erre való felhívást, de persze az is lehet, hogy nem jó helyen kerestem. (Egyébként lehet ki sem tudtam volna fizetni. Drágaság van!)

Az ételekkel sem voltam kibékülve, bevallom őszintén tengeri szarokon kívül nem sok mindent lehetett kapni, de abból aztán akadt bőséggel. Annyi English breakfast-öt soha életemben nem ettem, mint a Mallorca-n eltöltött napok alatt (egyetlen ehető dolog volt, leszámítva a különböző sajtokat és gyümölcsöket, de azzal csak a bélférgesek laknak jól). Szóval, a vége felé már a fél karomat odaadtam volna egy jó nagy adag zsíros kis malackáért. 

Mindenképpen pozitívum, hogy jó koktélokat kevernek, ha az ember nem tud enni, legalább inni tudjon, nem igaz? 

Összefoglalva, nekem nagy csalódás volt Mallorca, ha választanom kellene, mindenképpen Görögországba térnék vissza, még akkor is, ha végig kellene ülnöm egy hosszú buszutat. 

2016. október 10., hétfő

A puliról, őszintén

Mint tapasztalt pulis gazda, gondoltam pro és kontra érveket fogok felsorakoztatni a legtündéribb magyar kutyafajtával kapcsolatban, de aztán elvetettem az ötletet. Egyszerűen képtelenség különválasztani egymástól a "jó" és "kevésbé jó" tulajdonságokat, így inkább más megoldást választottam. A puli jellemének előnyös és hátrányos oldalait szeretném bemutatni, hogy a leendő gazdi tisztában legyen a választása következményeivel. 

Mindig is tudtam, hogy szeretnék magamnak egy magyar kutyát. Abban biztos voltam, hogy nem akarom, hogy nagy legyen, így nem sok választásom volt, méretileg a puli és a pumi jöhetett szóba. Abban is biztos voltam, hogy nem fogok pénzt adni egy kölyökért úgy, hogy napi szinten több tucat kiskutya kerül az utcára, így - mivel faluban lakom - hamar találtam egy olyan családot, akiknél éppen kiskutyák jöttek a világra. 

Mivel az említett család hagyományőrzéssel (is) foglalatoskodik, szinte törvényszerűnek tűnt, hogy legyenek magyar pásztorkutyáik. Voltak is. Így került hozzám az egyetlen hófehér kisfiú, akit Felhőnek neveztem el. Azóta persze a Felhő már csak az oltási könyvében szerepel, no meg akkor kerül a nyelvem hegyére, ha éppen iszonyat mérges vagyok. Ez a névadás is valahogy úgy működik, mint az újszülötteknél. Választ az ember egy jól hangzó nevet, ami tetszik neki, aztán persze úgyis becézés lesz belőle. Az én kis prücsköm például Felcsike, vagy éppen Feltyó, de nem ritka a Pocok, a Mókuskám, a Drágám, a Szerelmem megszólítás sem. Többnyire azért a Felcsikét használom. 

Szóval, mikor a tulaj a kezembe nyomta Felcsikét, szinte elfért a tenyeremben. Annyira aranyos volt, hogy azon pillanatban beindultak az anyai ösztöneim (gyerekeknél nem, állatoknál nyomban) és úgy bántam vele, mint egy csecsemővel. (Utólag már tudom, hiba volt). 

Szóval, Felcsike nőtt, cseperedett és, mint puli, elkezdett benne kialakulni az "egygazdásság". Hogy ez mit jelent?  Egyetlen embert fogad el a gazdájának, (ez lennék én), de a gazdát istennek tekinti és az élete árán is megvédelmezi. Ez ugye szépen hangzik? Nem az! Legalábbis nem akkor, amikor vendégeket fogad az ember és a kutya a szobából 360 km/óra sebességgel lövi ki magát, hogy rávetődjön a "gyilkos betolakodóra, aki minden bizonnyal különböző abnormális kínzások közepette készül kivégezni a gazdáját". Még ez is kezelhető lenne, ha a családtagokat nem tekintené szintén potenciális veszélyforrásnak. Persze csak akkor, ha a közelben vagyok. Ha házon kívül tengetem az időmet, egy kezesbárány a családtagokkal. Ez az egygazdás kutya és az engedékeny nevelés elegyének következménye. Utólag már tudom. 

És mi történik akkor, ha házon kívül vagyok? A kutya vár. Már-már depressziósan. Esőben, hóban, sárban (na, erre még kitérünk) és ha hazaérkezek beindul a mágnesesség. Hogy mi lenne az? Felcsikém, mintha csak két mágnes lennénk, mindenhova követ. Igen, végre értem a "pulikutya módjára követ" kifejezést. Ezt SZÓ SZERINT kell értelmezni. A mellékhelyiségbe, a fürdőbe, a konyhába, a szobába, nem számít ha alszik, ha eszik, akármit is csinál, mindig a gazdi után jön. Gazdival eszik, gazdival alszik, és esküszöm, ha tehetné, szerintem még velem is végezné el a dolgát. Ez cuki, de van, amikor már fárasztó tud lenni. 

Ha már említettem a dologvégzést... A puli HATALMAS erénye az ESZE. Én mondom, soha az életben nem tanítottam a kutyámat semmire, mégis, egyszer sem piszkolt be. Apró mozdulataimból tudja, hogy mit akarok csinálni, hogy mit kérek tőle. A szemem rezdülése elég, hogy tudja, mit szeretnék. Erre sosem tanítottam és soha nem is fogom. A puli elég szabad szellem (vagy lehet csak az enyém) ahhoz, hogy bármire is meg lehessen tanítani akarata ellenére. Jó hír, hogy megtanulja magától.Egy valamivel állunk hadilábon, méghozzá a pórázzal. Ha láttatok már hisztit... feladtam. Végül is, úgyis mágnes módjára tapad hozzám, felesleges a gyűlölt pórázzal kínoznom. 

És mi még nagyon jó a puliban? Hogy NEM hullik a szőre. De komolyan! Ugyanakkor... Annak idején, mikor még csak vágyakozva bámultam a pulikutyákat a neten, elképzeltem, hogy milyen szép lesz majd az én kiskutyusom. Hogy milyen odaadóan és gondosan fogom ápolni a szőrét... Háááát... Ez is olyan dolog, amit csak akkor tud az ember, ha már benne van. Az én kutyusom ugyanis GYŰLÖLI, ha piszkálják a szőrét. Szabályosan birkóznom kell vele, ha meg akarom csinálni a hatalmas gubancokká összeállt tincseket és igen sokszor az a vége, hogy duzzogva feladom a műveletet. Szerintem semmit sem utál jobban annál, mint amikor tincsezem. 

Mondjuk, de. A fürdést... Édes istenem... Hatalmas szenvedések árán tudom csak megfürdetni, jó hír viszont, hogy a hajszárítóval kifejezetten kellemes barátságot ápol, amire szükség is van a masszív szőrköntös miatt, nem beszélve arról, hogy a sampont és balzsamot sehogyan sem lehet tökéletesen kimosni az összefilcesedett szőrből, így a kutyus bárhová megy, mindig finom illatot áraszt. 

Sajnos a szőrnek nem csak az a negatívuma, hogy nehéz rendben tartani, hanem az is, hogy amint van egy kis nedvesség a kutya egy pocsolyába megmerített felmosórongyhoz kezd hasonlítani. Ősztől tavaszig a tappancsmosás, mint olyan, szinte rituálé. Nyáron sem jobb a helyzet, a szőrbe ragadó mindenféle füvek, csimbókok, toklászok, stb., miatt napi szinten kell a bundát kezelni. Sajnos olyan is volt, hogy hajnalban kellett szaladni az állatorvoshoz, toklász miatt... 

Mindezek mellett, így, 1.5 éves puligazdaként azt tudom mondani, hogy sosem lehetett volna jobb kutyám, mint az én kis Felhőm. Van valami fenséges, valami ősi ebben a fajtában, egész egyszerűen, van benne, valami zsigerien magyar. Egy pulival sosem lesz magányos az ember, ez persze nagyon sok lemondással és önfeláldozással jár, hiszen ez az a fajta, aminek lételeme a gazdi. Olyan ez, mint a szimbiózis...

Apropó, említettem már, hogy imád a hortobágyi pásztornótákra aludni? 

A gyűlölt "fürcsi"

Megfésülve

Első napom gazdinál

Még félek tőled, gazdi

Növögetek

Ennyire szeret gazdi

Alcsi

Kicsi voltam, megáztam

2016. október 6., csütörtök

Beteg voltam?

Sziasztok!

A minap szortíroztam a régi írásaimat és egy olyan irományra bukkantam, ami anno jelentett volna nekem, vagy 15 évnyi Lipótmezőt. Arra már nem emlékszem, hogy melyik hím váltott ki belőlem efféle agymenést (Ohh! Régi eszement tini évek...), és vett rá arra, hogy kvázi megerőszakoljam a vers műfaját, de így utólag már mindegy is. Elhoztam nektek, hogy ne csak én derüljek rajta, hanem ti is. :) 

Haláldal a kedveshez


Szívem élettelen, nem éled fel soha. Kihalt a remény, eltűnt az otthona.
Halálszagú lehelettel suttogom nevedet, oszladozó kezemmel érinteném kezedet.
De távol vagy tőlem, mint nyártól az ősz, mint a csillagtól a part mentén sorakozó fűz.
Azt mondják, a reménynek van egy csodás erdője, de már az is az emlékek bűzösen rohadó temetője.
Halálférgek vájnak az élettelen húsba, a lélek szinte ordít, feltör minden búja.
Máglyán égett tetem kiszáradva hever, hófödte sírhantban altatót énekel.
Zokog a szél is, miközben siratóját írja, nincs menekvés annak, ki fájdalmát ordítja.
Hiába is remél az élettelen hulla, nem jön a megváltás, rég nincs vér a húsba.
Kopár szikla hegyek vérrel vannak festve, dögkeselyűk serényen szálldogálnak felette.
Az elhamvasztott lelket tovaűzi búja, zavarja, kergeti, véget nem érő túra.
Elsuttogott félszavak, megtagadott szeretlek. Aljasan vigyorgó, szívtörő eretnek.
Ki megtagadta lelkét, megtagadta mit érzett, kit a félelem irányított, nem pedig a végzet.
Gyerünk hát, érezd a rohadt lélek szagát, érezd a szerelem elmúló illatát!
Émelyegsz? Nem bírod? Pedig te voltál a gyilkos. Menekülsz? Elfordulsz? Már nem élvezed? Épp most?
Most, mikor már szívem vad férgek tanyaháza? Ne aggódj, ez az elmúló szerelem utolsó vallomása!
Megöltél, gyilkos vagy, elvitted a lelkem! Fájdalmas tűzzel ölted meg a testem.
Kicsordult véremmel írok fel a falra, ez az utolsó üzenet, majd valaki lekaparja.
Körmöm letörik, ahogy a vakolatba vések. A megtagadott szavak kínoznak, mint a kések.
Emlékül hagyom hát vérrel írt nevemet, hogy itt legyek, ha már nem foghatod kezemet.
Így küldöm el neked búcsúlevelemet, így a meg nem élt, széthullt életemet.
Mert hibáztál, eldobtál, mint a leszakított virágot, hagytad, hogy nélküled építsek új világot. De gyenge volt az alap, a falak leroskadtak, rám estek, megöltek, sírként betakartak.
Ne nézd, hogy haldoklom, ezt nem kérném soha! Boldog vagy? Ugyan már, szenvedj csak, ostoba!  

2016. szeptember 15., csütörtök

FELÉBRESZTVE


A "szülőszoba". :D 
Egy tóner oda, de legalább ezerrel halad az ellenőrzés. :D 

Juj, de izgi! 

2016. szeptember 7., szerda

A démon és a gyilkos második részlet

Próbáltam közelebb férkőzni a bámulat tárgyához, de az emberek olyan masszív sorfallá préselődtek össze a Higgins ház előtt, hogy ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Jaden szorosan állt mögöttem, s hiába volt jóval magasabb nálam, biztos voltam benne, hogy ő sem tudja kisilabizálni, hogy mi történt. Habár a szemeimen keresztül nem szerezhettem használható információkat, a füleim nem hagytak cserben. A jajveszékelések, a sikítások és egy asszony szívfacsaróan keserves sírása arra engedett következtetni, hogy valamiféle baleset történhetett. Talán gázmérgezés, vagy hasonló.
        Nem látok semmit – fordultam bosszúsan Jaden felé.
        Húzzunk innen! – utasított, anélkül, hogy reagált volna a bosszankodásomra.
Nem mozdultam. Nem akartam menni. A kíváncsiságom képtelen lett volna engedni, hogy akár egy lépéssel is távolabb kerüljek az esemény színhelyétől.
        Aubrey, kérlek! – mondta elgyötörten.
Soha az életben nem szólt még így hozzám. Két szó volt csupán, de megannyi, Jaden-re egyáltalán nem jellemző érzelem hallatszott ki a halkan elsuttogott szavakból. Mintha mélyen érintette volna az eset, noha ez lehetetlen volt, tekintve, hogy fogalma sem lehetett arról, hogy miféle szörnyűség történt Higgins-éknél. Egy percig haboztam. Nem tudtam, hogy a saját akaratomat, vagy Jaden kérését helyezzem-e előtérbe, végül, felpillantva a szenvedő arcra, életemben először megesett rajta a szívem.
        Na, jó! – adtam be a derekamat. – Indulj, amíg meg nem gondolom magam! – vágtam hátraarcot és ügyelve, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá megindultam, ő pedig szó nélkül követett.
Beugrottam a terepjáró anyósülésére, Jaden pedig azon pillanatban mellettem termett és már el is fordította a slusszkulcsot. Szótlanul robogtunk végig a nyugovóra térő városon, majd, mintha nem lettem volna képes átsétálni az úton, megállt a házunk előtt.
        Bekísérlek – jelentette ki úgy, hogy tudtam, felesleges lenne leráznom, így is-úgyis érvényre juttatná az akaratát.
        Te tudod – hagytam rá.
A házba belépve egyből megcsapott egy savanykás bűz, ami összetéveszthetetlen volt bármilyen egyéb más szaggal. Apám, kihasználva anyu távollétét, megint rommá itta magát, ehhez kétség sem fért. Szégyenkezve torpantam meg és készültem, hogy kitessékeljem Jaden-t, de nem tudtam miféle indokot hozzak fel, hogy távozásra bírjam. A nappaliban üvöltött a tévé, apám pedig a kanapén fújtatott úgy, mint egy túlhevült gőzkazán.
        … a feltételezések szerint a támadást egy vadállat követhette el, melynek azonosítása jelenleg is folyik. Foggy Hollow Rendőrkapitánysága felszólítja a lakosságot, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a közterületeken, az ajtókat-, ablakokat pedig…
A támadásról készült felvételek, hiába lettek elhomályosítva, olyan megrázóak voltak, hogy kénytelen voltam kikapcsolni a tévét. Egy másodperccel sem bírtam volna tovább nézni Mr. és Mrs. Higgins összemarcangolt holttestét.
        Miféle brutális állat tehette ezt? – fordultam Jaden felé. Arca megrendültségről tanúskodott. Minden bizonnyal én is hasonlóképpen festhettem.
        Nincs brutálisabb állat a Homo Sapiensnél, Aubrey – mondta végül, túl hosszú ideig tartó szünet után.
Biztosra vettem, hogy feltörtek benne az emlékek. Habár, az ő szülei teljesen más módon haltak meg, mint szerencsétlen Higgins-ék, az eset hasonlóképpen borzalmas volt, és ugyanolyan megrendülést váltott ki a közösségből, mint a mostani állattámadás. Tudtam, hogy meg fogom bánni, amit mondani készültem, de az istenit neki, elöntött az együttérzés. Idejét sem tudom, hogy mikor történt meg velem utoljára, hogy egy másik ember érzéseit a magaméi elé helyeztem, Jaden pedig kis időn belül másodjára váltott ki belőlem efféle érzelmeket.
        Van egy fotelágyam. Lily mindig azon aludt, amikor pizsamapartit tartottunk.
Értetlenül nézett rám.
        Megtennéd, hogy itt maradsz velem? – préseltem ki a fogaim között a szavakat. Határozottan semmi kedvem sem volt osztozni a társaságán, mégis kényszerítettem magamat, hogy ne hagyjam őt egyedül. – Kicsit berezeltem – hazudtam – apám pedig totál ki van ütve – tettem hozzá és a kanapén durmoló pocakos disznó felé intettem, aki valóban úgy röfögött és büfögött, mint egy sertés.
        Most komolyan azt akarod, hogy itt aludjak a szobádban? – fújta eltorzult képpel. Legszívesebben odalöktem volna egy epés megjegyzést, de túlzottan sajnáltam ahhoz, hogy megtegyem.
        Valahogy úgy – mondtam inkább.
Egy másodpercig habozott. Nyilván át kellett gondolnia, hogy mi lenne a legmegfelelőbb válasz. Azért mégiscsak furcsa, ha olyasvalaki invitál éjszaka a szobájába, akivel ki nem állhatjátok egymást.
        Nem gondoltam volna, hogy ilyen félős vagy.
        Jó, mindegy! – fordultam el tőle, közben pedig átkoztam magamat a gyengeségemért. Mi a fenéért kellett megsajnálnom? Most hülyét csináltam magamból, a semmiért.
        Nem mondtam, hogy nem maradok – tette a vállamra a kezét.
Furcsa érzés volt, hogy megérintett. Annak ellenére, hogy kényszerűségből minden nap el kellett viselnem a társaságát szokatlan volt az érintése. Egy pillanatig azt sem tudtam, hogy hogyan reagáljak, végül mégis elernyesztettem megfeszült izmaimat és vártam, hogy lefejtse rólam a kezét.
        Megágyazok neked – mondtam, csak, hogy el tudjak menekülni a kellemetlen szituációból. – Gyere velem! – néztem hátra a vállam mögött, amin pár pillanattal korábban még az ujjai pihentek, és egy biztató mosolyt erőltettem az arcomra.
Feltrappoltam a lépcsőn, közben pedig azon imádkoztam, hogy ne legyen túl nagy kupi a szobámban. Vagy, legalább a használt fehérneműim ne heverjenek szanaszét. Félve nyitottam be a szobámba, de hála az égnek, rend és tisztaság fogadott. Anya egyértelműen összerámolta a cuccaimat, mielőtt elindult a továbbképzésre. Utáltam, ha hozzápiszkált a dolgaimhoz, de most, életemben először hálás voltam neki érte. Intettem Jaden-nek, hogy foglaljon helyet az ágyamon, én pedig kirámoltam a gardróbomból a tartalék ágyneműmet és elkészítettem a fekhelyét. Magamon éreztem a tekintetét, de nem mertem ránézni, zavaromat görcsös és feszült mozdulataim még látványosabbá tették.
        Idegesnek tűnsz – szólalt meg csöndesen.
Hát, nem mondott újdonságot. Ezzel én is tökéletesen tisztában voltam.
        Megrázott a Higgins támadás – piszmogtam az orrom alatt, miközben megpaskoltam a párnát, legalább századjára.
Az ágynemű tökéletesen állt, ezért nem tudtam tovább úgy tenni, mintha igazgatnám. Kénytelen voltam végre Jaden szemébe nézni, vagy legalábbis beszédbe elegyedni vele. Mégsem ülhettünk egy szobában, a plafont bámulva.
        Kedves tőled! – engedett el egy halovány mosolyt.
        Hogy megrázott a haláluk híre? – meresztgettem rá a szemeimet, közben pedig letelepedtem a fotelágy végében.
        Hogy próbálsz úgy tenni, mintha be lennél rezelve, csak azért, hogy ne kelljen egyedül maradnom a gondolataimmal.
A szája széle zavartan megrándult. Mégsem volt olyan kemény legény, mint amilyennek mutatta magát. És ezek szerint én sem voltam teljesen érzéketlen, akármennyire is szerettem volna magamat ebbe az álomba ringatni. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Szívem szerint rákérdeztem volna, hogy hogy érzi magát, de nem mertem belebonyolódni a témába.
        Rendesebb vagyok, mint gondoltuk – vontam inkább vállat és felpattantam a fotelágyról, hogy lekapcsoljam a villanyt és felkattintsam helyette a kislámpát.
Jaden áttelepedett rögtönzött fekhelyére és a földre dobta a pólóját, majd bebújt a hófehér huzatú takaró alá. Ugyanolyan trehány volt, mint én. Hát, legalább volt bennünk egy közös pont. Lopva a mellkasára pillantottam, hogy megcsodáljam feszes felsőtestét, amit még soha életemben nem láttam, majd gyorsan elkaptam róla a pillantásomat. Az hiányzott volna, hogy rajtakapjon a kukkoláson. Soha nem mostam volna le magamról, pont úgy, mint a félmeztelenül fürdőzést.
        Rögtön jövök! – rohantam be a szobámból nyíló aprócska fürdőszobába és belebújtam a pizsamaként funkcionáló agyonnyúzott piros rövidgatyámba és szürke pólómba, majd remegő térdekkel visszatértem hozzá.
Nem tudtam volna megmondani, miért vagyok ilyen rohadtul ideges. Végtére is, nem készültem vele közelebbi kapcsolatba kerülni és egészen biztos voltam benne, hogy neki sem fordult meg semmi ilyesmi a fejében. Követtem a példáját és bebújtam a takaróm alá, de pontosan tudtam, hogy egyikőnk sem fog egyhamar álomba merülni. Futtattam a fejemben a gondolatokat, próbáltam találni egy megfelelő beszédtémát, hogy ne kelljen tovább hallgatnom a kínos csendet, de semmi nem jutott eszembe, amitől még inkább zavarba jöttem.
        Igazából… – kezdte csöndesen. Hangja hallatán egy pillanatra megremegtem, mintha elfeledkeztem volna róla, hogy nem egyedül vagyok a szobámban, noha, ez teljességgel lehetetlen vállalkozásnak tűnt.
        Mi az? – fordultam oldalra és felkönyököltem, miközben néztem őt, ahogy hátát a fotelágy támlájának vetve beszélni kezdett a félhomályban.
        Már csak alig-alig jutnak eszembe.  
A szavai teljesen letablóztak. Nem hittem volna, hogy szóba hozza a szüleit. Sőt, talán egy kicsit reméltem is, hogy nem fogja. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék neki. Aztán eszembe jutott, hogy igazából sosem kívántam őszinte részvétet. Megköszörültem a torkomat, csak, hogy még egy másodpercig gyűjthessem a bátorságomat.
        Tudom, hogy kicsit megkéstem, de őszinte részvétem – mondtam bizonytalanul és vártam a reakciót.
Elengedett egy aprócska nevetést, amibe jól hallhatóan sokkal több bánat vegyült, mint öröm.
        Utálom, ha valaki ezt mondja, de veled elnéző leszek.
        Utálod?
Vállat vont. A mozdulat még a halovány fénynél és jól kivehető volt.
        Zavar, ha a szüleimről kell beszélnem. Ha megtudják, hogy mi történt, mindig szánakozó pillantásokkal néznek rám, amitől kibaszott nyomorultul érzem magamat. Ennél pedig csak az a bosszantóbb, ha olyasvalakik hozzák szóba a témát, akik ismerték őket. Nincs idegölőbb annál, mint amikor sajnálkozva nosztalgiáznak, és olyan dolgokat mondanak el róluk, amikről fogalmam sem volt. Nem fair, hogy idegen emberek jobban ismerték a szüleimet, mint én.
        Valóban nem az – értettem egyet keserűen. Szerettem volna neki valami kedveset mondani, de attól tartottam, hogy kellemetlen helyzetbe hozom a szavaimmal, ezért inkább elvetettem a tervet.
        Na és mi van veled? – váltott témát.
Váratlanul ért a kérdése és istenigazából nem is teljesen értettem, hogy mit kérdezett.
        Hogy érted?
        Javíts ki, ha tévedek, de nem úgy tűnt, mintha felhőtlen lenne a kapcsolatod a szüleiddel.
Nem tudtam, hogy szeretnék-e neki válaszolni, végül mégis úgy határoztam, hogy két kattant szülő kevésbé kényes téma, mint két halott szülő.
        Anyukám olyan, mint Teréz anya. Az egész világ gondját a vállán viseli, éppenséggel, csak rólam feledkezik meg. Apu pedig… – egy pillanatra elhallgattam. Nem tudtam, mit mondhatnék. Azt mégse vághattam be, hogy egy alkoholista. – Hát, láthattad… – mondtam inkább.
        Igazi művészlélek.
        Ja! Vagy iszik, vagy fest. Vagy, a kettőt kombinálja – húztam el a számat. – Anyu pedig vagy nem veszi észre, hogy baj van, vagy nem akarja. Eléggé defektes családom van.
        Hát, legalább van – mondta csöndesen.
Ez a Jaden annyira nem az a Jaden volt, akit ismertem. Sebezhetőnek tűnt és kiszolgáltatottnak. Gyorsan megragadtam a takarómat és a párnámat addig, amíg meg nem gondoltam magamat és odabattyogtam hozzá.
        Mit csinálsz? – pislogott fel rám. A kislámpa halvány fényénél olyan fiatalnak tűnt az arca, mint, amikor elvesztette a szüleit. A látványtól összeszorult a szívem.
        Félek – vontam vállat és tudtam, hogy tudja, hogy hazudok. – Na, mire vársz még? Húzz arrébb! – löktem le mellé a párnámat és bebújtam a takaróm alá, majd oldalra nyúltam, hogy lekattintsam a kislámpát. – Csak, hogy tisztázzuk. Nincs tipi-tapi!
Akármennyire próbáltam derűs hangot megütni, a szavaim meg-megremegve távoztak a torkomból. Jaden meztelen bőre túl közel volt az enyémhez. Az istenit neki, de régen feküdtem már férfi mellett.
        Ugyan már Aubrey, olyan vagy nekem, mint egy kishúg. Mint egy nagyon idegesítő kishúg. Sose néznék rád úgy.
        Akkor anyám díszvacsoráján csak hobbiból vizslattad a melleimet – böktem oldalba a könyökömmel, csak, hogy hozzáérhessek a bőréhez. Jaj, ebben még semmi rossz nincs. Csak egy aprócska érintés. Barátok közt is gyakran megesik.
        Jó éjt húgi – mondta, majd hezitálás nélkül hátat fordított.
        Jó éjt főnök – mormogtam, és nem tudnám megmondani miből, de éreztem, hogy elmosolyodott.
Arra ébredtem, hogy csöpög rólam a víz és egy masszív valami nehezedik a hátamra. Egy masszív, lélegző valami. Édes Istenem, mondd, hogy nem kiskifli-nagykifliben alszunk! Puha ujjai megrándultak a bőrömön. Ekkor vettem csak észre, hogy a pólóm majdhogynem a nyakamig csúszott, Jaden pedig szorosan öleli a bordáimat. Jaj, nekem! Az oldalam teljesen elgémberedett, de nem mertem megmoccanni, mert attól féltem, hogy egy meggondolatlan mozdulattal fel találom kelteni, vagy kibuggyannak a melleim a falatnyira gyűrődött anyag alól, az pedig atom ciki helyzetet eredményezett volna. Teste közelségétől beindultak a női hormonjaim. Na, már csak ez hiányzott nekem, begerjedni a főnökömre. Éreztem, ahogy mocorogni kezdett mögöttem. Tuti biztos voltam benne, hogy felébredt. Fogalmam sincs milyen indíttatásból, gyorsan lehunytam a szemeimet és alvást mímeltem. Az idegeim pattanásig feszültek. Ujjai végigzongoráztak a bordáimon, majd átvándoroltak a hátamra és végigsiklottak a gerincem mentén. Na, ne! Nem megmondtam neki, hogy nincs tipi-tapi? Elseperte a hajamat a vállamról és belecsókolt a nyakamba. Pont ott, ahol az találkozott a vállammal. Kirázott tőle a hideg, de a fenébe is, jól esett.  Ugyanolyan jól, mint puha érintése.
        Köszönöm – suttogta a bőrömbe, majd megnyikordultak a fotelágy rugói, jelezve, hogy Jaden kimászott mellőlem.
Nem akartam, hogy elmenjen. Szerettem volna, ha még egy kis ideig tart a varázs. Ha, csak legalább pár pillanatig is, de még a közelemben lehet úgy, hogy nem főnök-beosztott viszonyban állunk, hova tovább, nem utálkozunk, pusztán csak ott vagyunk egymásnak. Összeszedtem minden bátorságomat és kinyitottam a szememet.
        Maradj még! – mondtam csöndesen.
Nem fordultam felé. Nem mertem volna ránézni az arcára. Sokkal könnyebb volt úgy beszélni hozzá, hogy közben a gardróbszekrényem ajtaját fixíroztam. Nem válaszolt, de a szobám ajtaját sem hallottam kinyílni, így biztosra vettem, hogy vacillál. Léptei alig hallható zajt ütöttek a néma szobában. Görcsberándult gyomorral vártam a fejleményeket, végül éreztem, ahogy egy test súlya nehezedett az öreg rugókra. Beleharaptam az alsóajkamba Éreztem, amint férfihoz képest szokatlanul selymes tenyere végigsiklik az oldalamon, végig a bordáimon, és megállapodik ott, ahol egész éjszaka pihent. Lehelete párája megtelepedett a nyakamon, amitől nyilallni kezdett a gyomrom. Hosszan és mélyen lélegeztem, próbáltam elnyomni az izgalmamat, de sem a gondolataim-, sem pedig a testem felett nem volt már hatalmam.
        Minden férfinek ezt mondod, akit utálsz? – kérdezte alig hallhatóan.
        Nem utállak Jaden – motyogtam csöndesen.
        Jézusom! Mi lenne, ha utálnál?
Elengedett egy aprócska nevetést, amitől a zavarom csillapodni kezdett. Szokatlanul különös érzés volt, hogy egy férfi a karjaiban tartott. Az pedig főleg furcsa volt, hogy nem azért tartott a karjaiban, mert lefeküdtem vele, hanem azért, mert éppen annyira szüksége volt rám, mint nekem rá.
        Szeretnék a barátod lenni – vallottam be.
Igazából ez az ötlet hirtelen fogalmazódott meg bennem. Pár órával korábban még a hátam közepére sem kívántam a szőkésbarna srácot, de a tény, hogy felnyitotta előttem a szívét, amit minden bizonnyal eddig jól lezárva tartott, engem is nyitásra ösztönzött. Nyitásra felé, és nyitásra az élet felé.
        Ez sosem rajtam múlt, Aubrey.
        Tudom – fordultam a hátamra és sűrűket pislogva a szemébe néztem.
Ijesztő, ugyanakkor felemelő érzés volt ilyen közel tudnom magamhoz egy másik embert. Nem is a teste-, sokkal inkább a lelke közelsége ijesztett meg. Az exem, Thomas után, aki lényegében nem is volt az exem, megkeményítettem a szívemet, hogy soha többet ne essen rajta karcolás, Jaden azonban fogalmam sincs, hogy hogyan, kezdte puhítani a törhetetlennek hitt követ a mellkasomban. Ujjai még mindig a bordáimon pihentek, arca olyan közel volt az enyémhez, hogy csak egy kicsit kellett volna megemelnem a fejemet, ha meg szerettem volna csókolni. A póz, ahogy egymás mellett feküdtünk mindenre hasonlított, csak baráti összebújásra nem. Közelebb hajolt hozzám. Felkészültem rá, hogy meg fog csókolni, a gondolattól szabályosan összefutott a nyál a számban, ő azonban máshogy gondolta a dolgokat. Egy nagy puszit nyomott a homlokomra, majd elhúzódott tőlem és feltápászkodott az ágyról. A gyönyörű varázs, amiben ébredésem óta léteztem, azon nyomban szertefoszlott.
        Munkára fel! – szólt és megragadta a bokámat, hogy kihúzzon az ágyból.
A képébe löktem a párnámat és hasra fordultam, de nem tágított.
        Gyerünk kisasszony! Fejezze be a henyélést, vagy levonom a fizetéséből! – csiklandozta meg a talpamat, amitől kapálózni kezdtem és nagyot pukkantam a padlón.
Jaden jóízűen nevetett rajtam és még az én szám is mosolyra gördült. Idejét sem tudtam volna megmondani, hogy mikor mosolyogtam utoljára szívből.
        Nézzenek oda! – tápászkodtam fel a földről és megdörzsöltem a sajgó fenekemet. – Azért azt csak megengeded, hogy felöltözzek, nem?
        Ketyeg az óra – csapott a kezére ott, ahol más emberek az órát szokták hordani, neki azonban az égadta világon semmi sem díszítette a csuklóját.
        Sietek! – vágtattam be a fürdőszobába és gyorsan munkaképessé varázsoltam magamat. Legalábbis külsőleg. A gondolataim azonban teljesen máshol jártak. Konkrétan Jaden arca lebegett lelki szemeim előtt, amint milliméterek választják el ajkait az enyéimtől. Hiába próbálta a józan eszem megregulázni a feltörő vágyat, tehetetlen volt az érzéseimmel szemben. Kattant bennem valami és akármennyire próbálkoztam, nem tudtam leállítani magamat. Direkt egy kompromittálóan kivágott, vörös felsőt vettem fel, mert kíváncsi voltam, hogy lecsekkolja-e a bájaimat, vagy valóban igazat beszélt, és úgy néz rám, mintha a húga lennék. Nagyon reméltem, hogy csak kamuzott. Kisétáltam a fürdőszobából. A testhez simuló csípőfarmeremből kikandikált egy vékony sáv a lapos hasamból, ami felett a melleim kerekedtek, olyan bőszen, hogy még egy percre meg is szégyelltem magamat. Úgy lestem a mozdulatait, mintha harcművészek lettünk volna, és azon múlna a másik feletti diadal, hogy időben észlelem-e szeme minden rezdülését. Naná, hogy megnézett. Úgy nézett meg, ahogy egy nőt szokás, nem pedig egy húgot. Vagyis, nagyon reméltem, hogy a húgára nem néz vágyakozó pillantásokkal, mert ha igen, akkor ott már nagy baj van a fejben.
        Ez valami különleges nap? – vigyorgott rám.
        Miért lenne?
        Leszámítva anyukád vacsorapartiját, ez az első eset, hogy nem bemelegítőben látlak.
Elpirultam. Hát ennyire nyilvánvaló lett volna, hogy tetszeni akarok neki? Na, jó, lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem, de már mindegy volt. Gyorsan ki kellett találnom valami magyarázatot.
        Minden kényelmes cuccom retkes – vontam vállat.

        Hála az égnek!