Ugrás a fő tartalomra

Felnőtt fejjel az iskola padban

A diploma megszerzése még független diákként is nehéz. Édesanyaként és dolgozó nőként azonban sokkal több akadály van, amit az embernek át kell tudni hidalnia. Egy olyan hölgy volt az interjúalanyom, aki család mellett sikeresen, kiváló eredménnyel végezte el a főiskolát, és szerezte meg diplomáját.

Milyen okból kifolyólag kezdted el a főiskolát?

Szerettem volna a középszintű végzettségemet felső szintre emelni, valamint a munkahelyem a munkahelyem is megkívánta a felsőfokú végzettséget.

Hol- és milyen szakon diplomáztál?

A Nyíregyházi Főiskolán szereztem oklevelet. Andragógus végzettségem van, azon belül személyügyi szervező vagyok.

Hogyan ítéled meg a manapság egyre népszerűbb nézetet, miszerint „előbb szakma, munkahely, aztán család mellett ráér diplomázni”?

Ezt csak bizonyos esetekben tartom helyes megoldásnak, mivel a munkát, a családot és a tanulást összeegyeztetni nagyon nehéz feladat, még levelező képzésben is. Ezért én úgy gondolom, hogy először a karrierüket kell megalapoznunk.

Te, mint gyakorló édesanya hogyan vészelted át a főiskola 3 évét?

Nagyon nehéz volt. Külső segítség nélkül nem is boldogultam volna. Szerencsére a családomtól nagyon sok segítséget kaptam.

A gyermekeid hogyan viselték, mikor egy-egy vizsga miatt kénytelenek voltak nélkülözni az anyai gondoskodást?

Igaz, hogy én nehezen tudtam gondoskodni róluk ezekben az időkben, de édesanyám elvégezte azokat a feladatokat, amelyeket én idő és energia hiányában nem voltam képes. A gyerekeim nagyon megértően álltak hozzá és büszkék voltak rám, hiszen tudták, hogy ez az ő javukat is szolgálja. Ezzel egy időben sikerült több önállóságra is szert tenniük.

Mennyire tudtad hasznosítani a munkád során, a padban megszerzett ismereteket?

Kiszélesedett a látóköröm, a problémamegoldó készségem fejlődött, bonyolultabb feladatok megoldására is képes lettem.

Mindezek fényében, amiken már átmentél, újrakezdenéd?

Gondolkodás nélkül. Akkor nagyon nehéz volt, de úgy érzem megérte. Boldog vagyok és büszke arra, amit elértem.   

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen

A démon és a gyilkos második részlet

Próbáltam közelebb férkőzni a bámulat tárgyához, de az emberek olyan masszív sorfallá préselődtek össze a Higgins ház előtt, hogy ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Jaden szorosan állt mögöttem, s hiába volt jóval magasabb nálam, biztos voltam benne, hogy ő sem tudja kisilabizálni, hogy mi történt. Habár a szemeimen keresztül nem szerezhettem használható információkat, a füleim nem hagytak cserben. A jajveszékelések, a sikítások és egy asszony szívfacsaróan keserves sírása arra engedett következtetni, hogy valamiféle baleset történhetett. Talán gázmérgezés, vagy hasonló. –         Nem látok semmit – fordultam bosszúsan Jaden felé. –         Húzzunk innen! – utasított, anélkül, hogy reagált volna a bosszankodásomra. Nem mozdultam. Nem akartam menni. A kíváncsiságom képtelen lett volna engedni, hogy akár egy lépéssel is távolabb kerüljek az esemény színhelyétől. –         Aubrey, kérlek! – mondta elgyötörten. Soha az életben nem szólt még így hozzám. Két szó volt csupán, de m

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom. Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem. Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén… Szóval, hadd szóljon! Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imá