Ugrás a fő tartalomra

Végzetes kívánság

Az álmok veszélyesek. Ha nem vigyázunk, a vesztünket okozzák, s nem leszünk képesek felülkerekedni rajtuk.  

Valaha létezett egy parányi kishal. A tenger habjai szülték, bölcsőjét a hullámok ringatták. Ez a hal a szivárvány színeiben játszott, a tenger lakói a csodájára jártak, mindenki elámult a szépségétől. A halacska azonban nem érezte jól magát a tengerben. Egyre többet járt ki a sekély vízbe, nézelődni, felfedezni a szárazföldi világot. Egyik nap megpillantott egy gyönyörű lányt. A tünemény hosszú, hollófekete haja, csokoládé bőrének édes ragyogása megrészegítette a kishalat. Órákig figyelte a lányt, ahogy az táncot járt a hullámokkal. Egyszer-egyszer közelebb úszott hozzá, megérintette annak selymes bőrét. Ilyenkor azt kívánta bárcsak ember lehetne. A bölcs halak rosszallóan figyelték a halacskát. „Rossz vége lesz ennek” – csóválták a fejüket, de tenni egyikük sem tudott semmit.

Az eszét vesztett kishal csak várta és várta a lányt, már enni sem akaródzott. Akárhányszor megpillantotta egyre inkább azt érezte, hogy ember akar lenni. Végül elment a tenger legmélyebb bugyrába ahol a ravasz tintahal lakott, aki jártas volt a boszorkányságban. A kishal egyezséget kötött a gonosz hal- boszorkával. Odaadta szivárvány ragyogását azért, hogy egy évre emberré válhasson és megszerezze magának a hőn óhajtott lány szívét. A tintahal és a halacska a sekély vízbe úsztak, ahol megtörtént az egyezség. A kishal gyönyörű férfiként emelkedett ki a vízből és rövidesen elnyerte a lány kegyeit is.

Teltek a hónapok, a boldogság mámora rózsaszín felhőként lengedezett a két fiatal szerelmes felett. Számukra megállt az idő, csak egymásnak léteztek. Az idő azonban telt és rövidesen letelt az egy év. Az egykori halacska érezte, hogy mennie kell, hívta a víz, nem tudott ellene tenni. Futásnak eredt hát és belevetette magát az őt szülő hullámok karjaiba, hogy újra hallá váljon. Ugyan olyan kis szürke halacska volt, mint a társai, már senki nem csodálta, már senkit nem érdekelt, hogy ki ő és mi van vele. Újra felúszott a sekély vízbe, hogy megpillanthassa szerelmét. Hallotta amint a kétségbeesett lány a nevét kiáltja, hívogatja. A halacska szíve alig bírta elviselni a lány zokogását.

Teltek a hetek, a hónapok és a halacska egyre csak a lányt figyelte. Látta, ahogy napról napra reményvesztettebb, látta, ahogy az egykor gyönyörű testből lassan távozik az élet. Végül, egy nap nem látta már a lányt, nem hallotta annak csilingelő hangját, nem érezte az illatát a szélben. Hallotta, amint a tenger lakói egy ember lányról suttognak. Követte a haltömeget és megpillantotta a szerelmét. „A szikláról vethette magát a vízbe” – susmorogtak a halak egymás között. A lány olyan békésnek hatott, mintha csak aludna. Holló hajával lágyan játszott a víz. A halacska eszét vesztve úszott a lány felé, de már nem tehetett semmit. Szerelme vízbe ölte magát, mert nem tudta elviselni a szeretett férfi elvesztését.

A kishal szorosan odabújt a lányhoz, ráhajtotta piciny fejét annak a vállára és visszaadta lelkét az őt világra hozó haboknak. „Most már együtt suhannak a hullámok között” – szólt az egyik öreg, bölcs hal majd elmorzsolt egy könnycseppet és vissza sem nézve tovaúszott.  



(http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/vegzetes-kivansag-2.html)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen

A démon és a gyilkos második részlet

Próbáltam közelebb férkőzni a bámulat tárgyához, de az emberek olyan masszív sorfallá préselődtek össze a Higgins ház előtt, hogy ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Jaden szorosan állt mögöttem, s hiába volt jóval magasabb nálam, biztos voltam benne, hogy ő sem tudja kisilabizálni, hogy mi történt. Habár a szemeimen keresztül nem szerezhettem használható információkat, a füleim nem hagytak cserben. A jajveszékelések, a sikítások és egy asszony szívfacsaróan keserves sírása arra engedett következtetni, hogy valamiféle baleset történhetett. Talán gázmérgezés, vagy hasonló. –         Nem látok semmit – fordultam bosszúsan Jaden felé. –         Húzzunk innen! – utasított, anélkül, hogy reagált volna a bosszankodásomra. Nem mozdultam. Nem akartam menni. A kíváncsiságom képtelen lett volna engedni, hogy akár egy lépéssel is távolabb kerüljek az esemény színhelyétől. –         Aubrey, kérlek! – mondta elgyötörten. Soha az életben nem szólt még így hozzám. Két szó volt csupán, de m

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom. Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem. Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén… Szóval, hadd szóljon! Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imá