Ugrás a fő tartalomra

Életünk útja

Az élet egy utazás. A célunkhoz vezető út változik csak, a vágyaink örökké ugyan azok maradnak. Az élet olyan, mint egy úthálózat. Vannak rövid és könnyen járható utak, és vannak kátyuk, megspékelve megannyi kereszteződéssel, hogy az életben való haladásunkat megnehezítsék. 

Sosem tudhatjuk biztosan, hogy a számunkra legmegfelelőbb úton koptatjuk-e képzeletbeli cipőinket. Ha néha-néha olyan útra tévedünk, ami nincs rajta a térképen választanunk kell. Merre menjünk? Haladjunk tovább egyenesen, vagy forduljunk jobbra, esetleg balra?

Ha nincs egy útitársunk, aki segít dönteni, könnyen  eltévedünk a milliónyi kis mellékutcácskában. Azonban, akár mennyi zsákutcát találunk is, és akár merre fordulunk a kereszteződéseknél úti célunk változatlan marad, csak a hozzá vezető út változik. Ha félünk, vagy úgy érezzük, eltévedtünk hajlamosak vagyunk visszafordulni és megrekedni a biztonságos, általunk jól ismert helyen. Egyfajta határvonalat húzunk, hogy addig haladhatunk, és tovább úgyis felesleges idő- és energiapazarlás lenne, hiszen úgysem találnánk meg sosem az állomást, azt a megfelelő helyet, ahová szívünk vágyakozik. Igen, az élet egy nagy utazás, tele akadályokkal, de annak, aki hisz a céljaiban nincs lehetetlen. Állhatja útját hegyomlás, mocsár vagy aknamező is, a kitartó ember addig ügyeskedik, hogy eléri a végső állomást. Nem számít hány év, mennyi verejték és könny vezetett el a célig, hiszen csak egy életünk van.

Sosem szabad meghátrálni és legyenek a körülmények bármilyen mostohák, újra és újra talpra kell állni és tovább kell róni az utat, hogy ha az idő festette ráncokat kémleljük, a tükörben azt mondhassuk magunknak: Igen, érdemes volt élni.

(http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/eletunk-utja.html)

(a kép a www.ezomisztika.hu oldalról származik)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen
Megjegyzés küldése
További információk

A démon és a gyilkos második részlet

Próbáltam közelebb férkőzni a bámulat tárgyához, de az emberek olyan masszív sorfallá préselődtek össze a Higgins ház előtt, hogy ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Jaden szorosan állt mögöttem, s hiába volt jóval magasabb nálam, biztos voltam benne, hogy ő sem tudja kisilabizálni, hogy mi történt. Habár a szemeimen keresztül nem szerezhettem használható információkat, a füleim nem hagytak cserben. A jajveszékelések, a sikítások és egy asszony szívfacsaróan keserves sírása arra engedett következtetni, hogy valamiféle baleset történhetett. Talán gázmérgezés, vagy hasonló. –         Nem látok semmit – fordultam bosszúsan Jaden felé. –         Húzzunk innen! – utasított, anélkül, hogy reagált volna a bosszankodásomra. Nem mozdultam. Nem akartam menni. A kíváncsiságom képtelen lett volna engedni, hogy akár egy lépéssel is távolabb kerüljek az esemény színhelyétől. –         Aubrey, kérlek! – mondta elgyötörten. Soha az életben nem szólt még így hozzám. Két szó volt csupán, de m
2 megjegyzés
További információk

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom. Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem. Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén… Szóval, hadd szóljon! Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imá
Megjegyzés küldése
További információk